Magyarország

2011.06.21. 15:29

Romagyilkosságok – Egy másik tanú is azt vallotta, látta az elkövetőket

<p>Budapest&nbsp; (MTI) – Egy másik tanú, a volt tarnabodi gátőr felesége is azt vallotta a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő bűncselekmény-sorozat ügyének keddi tárgyalásán a Pest Megyei Bíróságon, hogy annak idején látta a tarnabodi támadás elkövetőit, illetve azok alakját a sötétben.</p>

A tárgyaláson egy másik asszony, aki 2008. szeptember 29-ei Molotov-koktélos és fegyveres támadás idején a megtámadott Tarna utca második házában lakott, azt mondta, látta, amikor két fekete ruhás alak közül az egyik rálőtt az ablakára, de nem tudná őket azonosítani.

A Fejér megyei település volt gátőrének felesége pedig szintén tanúként arról beszélt: miután anyósa a lövöldözések miatt telefonon felébresztette őt és férjét, kiszaladt az utcára elemlámpájával, és azt látta, hogy a híd felé lassan sétál egy alak. Ekkor rávilágított a lámpájával, de csak azt látta, hogy a fekete ruhás embernek kapucni vagy csuklya volt a fején, fegyvert nem látott nála. Az asszony elmondása szerint egy másik férfi a Tarna-patak fahídján állt, és a kezében egy "tűzgömb" volt, ami később elrepült a patak hídjáról a házak felé, és "szétrobbant", közvetlenül a lövések leadása után, majd a nő lövéseket és csörömpölést is hallott.

B. Józsefné állítása szerint ekkor az utca legelső, patak melletti háza már égett. A házban az egyedül lakó 70 éves asszonyt ő és az anyósa ébresztette fel, akkor vették észre, hogy a ház szobájának ablakát és a benti szekrényt szétlőtték, az ablak pedig megégett.

Férje, aki gátőr volt, azt mondta, ő nem látta a támadókat, miután a szolgálati lakásuk szobájában felöltözött és kiért az udvarra, csak a felesége elmondásából tudta, merre mentek el a Tarna utcából a támadók. Később sörétes fegyverhez használatos lőszerhüvelyeket találtak. Kitért arra, hogy az ő házuk nem sérült meg, csak a vaskerítésüket érte találat golyós fegyverből, a golyó átment a vascsövön – ezt a szakértő is megállapította.

A gátőr felesége szerint a lövöldözés mintegy fél órán át tartott, mert a tűzoltók és a rendőrök a riasztás után rövid időn belül, éjjel egy óra után érkeztek ki, és őket fél egy körül ébresztették. A házaspár és B. József édesanyja, aki egy másik házban lakott a tarnabodi Tarna utcában, szintén elköltözött a településről.

Romagyilkosságok: a többi tanút helyszínen hallgatják meg

Miszori László tanácsvezető bíró ezt követően közölte, hogy több beidézett tanú különböző okok miatt nem tud megjelenni a tárgyaláson, ezért egy külön bíróval, a helyszínen fogják meghallgatni őket.

Kiss Árpád elsőrendű vádlott korábban beismerte az eredetileg romák házai ellen tervezett tarnabodi cselekmény elkövetését, s azt céltalan, értelmetlen lövöldözésnek nevezte. Állítása szerint az idős, nem roma emberek házaira legalább negyven lövést adtak le, és testvérével, Kiss István másodrendű vádlottal, illetve Pető Zsolt harmadrendű vádlottal több Molotov-koktélt is elhajítottak.

A romák elleni támadás miatt Kiss Árpádot, Kiss Istvánt és Pető Zsoltot, valamint a tiszalöki és a kislétai támadásban bűnsegédként részt vevő negyedrendű vádlottat, Csontos Istvánt aljas indokból, előre kitervelten, több emberen, részben 14 éven aluli sérelmére, részben sok ember életét veszélyeztetve elkövetett emberöléssel vádolják.

A büntetőper e hét szerdán a 2008. november 3-ára virradóra történt nagycsécsi kettős gyilkosság bizonyítási eljárásával folytatódik, de jövő szerdán a tarnabodi cselekménnyel kapcsolatban még fotó- és videofelvételeket is bemutat a bíróság a bizonyítási eljárás keretében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!