Magyarország

2011.04.19. 17:17

Romagyilkosságok: A "koronatanú" betegségéről és félelmeiről beszél

<p>Azt, hogy a nyomozás során tett vallomásai több ponton ellentétesek a bíróságon elmondottakkal, betegségével és félelmeivel magyarázta kedden délután a Pest Megyei Bíróságon a romák elleni merénylet "koronatanúja".</p>

A bíró az asszonyt figyelmeztette, hogy vagy a rendőrségen, vagy a bíróságon nem mondott, illetve mond teljesen igazat. Így például 16 rendőrségi vallomásában sohasem hivatkozott arra, hogy beteg lett volna, miközben a különböző vallomásai közötti ellentmondásokat éppen betegségével, illetve a félelem kiváltotta stresszel magyarázza. Az asszony azt állította a tárgyaláson, teljesen elszakadt a valóságtól azt követően, hogy a rendőrök elfogták a sorozatgyilkosság négy feltételezett elkövetőjét, akikkel szoros emberi és munkakapcsolatban volt. Drámaian élte meg azt, hogy azokról, akikkel együtt élt, akik közül az egyikbe szerelmes volt, azt mondják, embereket öltek meg. Félelmeit többek között így fogalmazta meg: félek a fiúktól, meg azoktól, akik még kint vannak.

A kedd délutáni tárgyaláson, amikor Miszori László bíró többször figyelmeztette a hamis tanúzás következményeire a tanút, az asszony olyan rosszul lett, hogy le kellett ülnie. A bíró arra is figyelmeztette, ne beszéljen mindig másról, arra válaszoljon, amit kérdez tőle.

A romák elleni merényletsorozat tárgyalása szerdán a "koronatanú" további meghallgatásával folytatódik.

-Független Hírügynökség-

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!