Magyarország

2011.03.30. 18:20

Egyre kevesebb az influenzás

<p>Egy hét alatt 15 százalékkal csökkent azoknak a száma, akik influenzaszerű megbetegedéssel fordultak orvoshoz. A becslések szerint március 21-27. között mintegy 8700-an mentek szakemberhez. Hat megyében nőtt a betegek száma, de a megbetegedések gyakorisága csak Pest megyében haladta meg az országos értéket.</p>

Az országos adatok szerint a múlt héten a betegek 27,8 százaléka 15 éven aluli gyermek, 40,4 százaléka 15 és 34 év közötti fiatal, 24,4 százaléka 35 és 59 év közötti felnőtt, míg 7,4 százaléka 60 éves vagy annál idősebb volt. Influenzaszerű megbetegedés miatt 65 embert vettek fel a kórházak, ami 10 százalékkal kevesebb, mint az előző héten. A beutalt betegek 35,4 százaléka volt gyerek. A kórházi betegek közül 12 új páciensnek volt szüksége intenzív ellátásra, és 10 új beteget kellett géppel lélegeztetni- tájékoztatta a Független Hírügynökséget az Országos Tisztifőorvosi Hivatal.

Az ÁNTSZ március 27-ig összesen 74 olyan halálesetről értesült, amely influenza megbetegedéssel hozható összefüggésbe. Az elhunytak közül 70 betegnél az influenza A (H1N1) 2009 vírust, négy betegnél pedig az influenza B vírust mutatták ki a laborvizsgálatok. Az áldozatok kétharmada, 66,2 százalék a 60 évesnél fiatalabbak közül került ki, hárman 5 évesnél kisebb gyerekek, négyen pedig 19 és 34 év közötti fiatalok voltak. Az elhunytak 89,2 százaléka az influenza szempontjából fokozottan veszélyeztettek csoportjába tartozott.

Magyarországon február elejétől folyamatosan csökken az influenzaszerű megbetegedések becsült száma, a múlt héten már csak szórványosan fordultak elő megbetegedések. A laborvizsgálatok szerint az igazoltan influenzás esetek 60 százalékát az influenza B vírus okozta. Az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) Légúti Vírus Osztályán és az ÁNTSZ területi laboratóriumaiban tavaly október és idén március vége között 3989 anyagot dolgoztak fel az OEK Légúti vírus osztályán és az ÁNTSZ területi laboratóriumaiban. A múlt héten megerősített új esetekkel a 2009-es pandémiás influenzavírus, vagyis a H1N1 pozitív mintáinak száma 626-ra, az influenza B-pozitív minták száma pedig 96-ra emelkedett.
- Független Hírügynökség -

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!