Magyarország

2011.02.21. 14:33

Kényszervallatás, vagy rendőrverés? - feljelentést tettek az igazoltatott fiatalok

<p>Feljelentették az őket igazoltató rendőröket azok a fiatalok, akiket állításuk szerint megvertek, illetve hamis vallomásra akartak kényszeríteni a polgárdi járőrök, egy autós igazoltatás után.</p>

Kényszervallatás és hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás, illetve súlyos testi sértés miatt hétfőn a Budapesti Katonai Ügyészségen tettek feljelentést. A rendőrség viszont másként látja, ők az egyik fiatal ellen hivatalos személy elleni erőszak, a másik ellen pedig vesztegetés miatt nyomoznak. A rendőrség szerint ugyanis a sofőr ittas volt, lefejelte az egyik járőrt, társa pedig megpróbálta megvesztegetni őket.

A két fiatal saját bevallása szerint múlt hét szerdán villanyszerelési munkákat végzett egy balatoni üdülőben, onnan tartottak hazafelé a 7-es főúton. Polgárdi közelében látták, hogy az út mellett rendőrök igazoltatnak, ezért a sofőr fékezett. Azonban a kocsit aznap kapta, nem ismerte a viselkedését, az autó le is fulladt és ezért az út szélére kellett kormányoznia - mondta el a Független Hírügynökségnek Ruttner György, a fiatalok védője.

A rendőrök azonban azt gondolhatták, hogy valami vaj van a kocsiban ülők füle mögött, és a fiatalok szerint minősíthetetlen hangnemben kezdtek velük beszélni. Rövid szóváltás után - közben az egyik fiatal is szidni kezdte a járőröket - a rendőrök megverték és megrugdosták őt, az eszméletét is elvesztette. Ekkor a rendőrautóba rángatták és elvitték a polgárdi rendőrőrsre, ahol állítása szerint ismét megverték. Ekkor kórházba kellett vinni, onnan visszakerült az őrsre. Több órás kihallgatás után engedték el mindkettőjüket, addig senkivel nem vehették fel a kapcsolatot - mondta Ruttner György. Ráadásul a megvert fiatalember társát arra akarták rávenni, hogy vallja be, hogy a másik fiú rájuk támadt.

A rendőrök állítják: megpróbálták megvesztegetni őket

A rendőrök szerint az egyikük rájuk támadt, a másik megpróbálta megvesztegetni őket. Vesztegetés, illetve hivatalos személy elleni erőszak miatt eljárást indítottak ellenük. Az ügyvéd hozzátette: a megvesztegetéssel gyanúsított fiatalembernél egyébként nem is volt vesztegetésre alkalmas nagyságú összeg, a rendőri jegyzőkönyvben 3500 forint szerepel. A fiatalok hétfőn feljelentést tettek a Budapesti katonai ügyészségen, hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás, súlyos testi sértés, illetve kényszervallatás miatt. A megvert fiú bal karja egyébként jelenleg válltól az ujjaiig gipszben van, fején, fülén és a hátán is sérülések vannak. Az orvos megállapításai szerint nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett . mondta el a védőjük a Független Hírügynökségnek.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a Független Hírügynökséget arról tájékoztatta, hogy a kocsit azért állították meg a rendőrök, mert záróvonalon akart előzni egy traktort. Ezután a kocsi valóban lefulladt és az út szélén állt meg. A sofőr szidta a rendőröket, akik meg akarták szondáztatni, de a fiatalember nem tudta megfújni azt. Ezért légalkohol mérésre akarták előállítani. Ekkor a fiatalember lefejelte az egyik járőrt és meg is akarta ütni. Megbilincselték, a fiatalember közben is ütéseket mért a rendőr testére. A társa még előtte, a sofőrtől átvett pénzköteggel meg akarta vesztegetni a járőröket.

A rendőrség szerint egyébként később megtörtént a mintavétel az alkoholos befolyásoltság mértékének megállapítására. Az orvos a klinikai tünetek alapján egyben közepesen ittasnak minősítette a sofőrt. A rendőrség szerint a lefejelt járőr és az őt megtámadó sofőr is könnyebb sérüléseket szenvedett. A rendőri intézkedéssel kapcsolatos parancsnoki kivizsgálás alapján a járőrök szakszerűen, az arányosság követelményeinek megfelelően és jogszerűen intézkedtek, így sem fegyelmit, sem büntetőeljárást nem indítottak ellenük.
- Független Hírügynökség -

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!