Magyarország

2011.01.25. 07:58

Nem tudni, mit üldöz a budapesti FBI - Népszava

<p>Bár hónapok óta működik, mégsem tudni, mit "üldöz" a rövidítése alapján csak budapesti FBI-nak nevezett Fővárosi Biztonsági Iroda.</p>

 Az alapító főváros szándéka szerint visszaszorítaná a korrupciót, valamint önkormányzati vagyon-és gazdaságvédelmi feladatokat látna el. Tevékenysége azonban csak az önkormányzati tulajdonú cégekre terjedne ki, a főváros hivatalára nem. Pedig az Állami Számvevőszék és az önkormányzat éppen kedden leplez le több olyan gazdasági visszaélést, amelyek a gyanú szerint az előző ciklusban a Városházán történtek - írja a Népszava. A lap szerint szokatlan módon az ÁSZ egyik főigazgató-helyettese, Sepsey Tamás tart közös sajtótájékoztatót Bagdy Gáborral, a pénzügyekért felelős budapesti főpolgármester-helyettessel a Városházán. A meghívó címe: "Budapest Főváros Önkormányzata költségvetési gazdálkodásában kialakított belső kontrollok működésének 2010. évi ellenőrzéséről". A Népszava emlékeztet, hogy ebben a tárgykörben az ÁSZ decemberben büntetőfeljelentést tett, majd az V. kerületi rendőrkapitányság elrendelte a nyomozást. A Népszava a múlt héten kért tájékoztatást a nyomozás részleteiről, ám mindeddig nem kapott választ. Az ÁSZ pedig válaszadás helyett a keddi sajtótájékoztatót ajánlotta az újságíró figyelmébe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!