Magyarország

2011.01.14. 11:47

HIV-fertőzést okozó férfi: új első fokú eljárás lesz

<p>Budapest - Hatályon kívül helyezte a HIV-fertőzés okozásával vádolt férfit felmentő első fokú ítéletet pénteken a Fővárosi Bíróság és új eljárásra kötelezte a Budai Kerületi Bíróságot. Így az öt éve kezdődött ügyet harmadszorra is első fokon tárgyalják.</p>

A vád szerint két partnernőjét is megfertőző férfi ügye öt évvel ezelőtt kezdődött. A legelső alkalommal hozott első fokú ítéletet később hatályon kívül helyezték, így azt 2010-ben újra első fokon kezdte tárgyalni a Budai Központi Kerületi Bíróság. A BKKB 2010. június 8-án kihirdetett első fokú ítéletével felmentette a férfit a kétrendbeli súlyos egészségromlást okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vád alól. A BKKB első fokú ítélete szerint - bár kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy a két sértett asszony HIV-fertőzött lett -, az nem bizonyosült be, hogy a fertőzöttséget a vádlott okozta, és az sem, hogy szándékosan kívánta megfertőzni a nőket.

Pénteken az ügyet másodfokon tárgyaló Fővárosi Bíróság a BKKB tavaly júniusban hozott ítéletét hatályon kívül helyezte, és az első fokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasította. A törvényes rendelkezéseknek megfelelően a hatályon kívül helyezett első fokú ítéletet hozó bíró az ügyből a továbbiakban ki van zárva.

Házi Lajos bíró, a Fővárosi Bíróság döntésének indoklásakor pénteken kifejtette, az első fokú ítélet részlegesen megalapozatlan, a tényállás részben felderítetlen, részben pedig iratellenes. A Fővárosi Bíróság tanácselnöke azt mondta, az első fokú ítéletből bizonyos prekoncepció cseng ki. Házi Lajos bíró kiemelte, a BKKB nem tisztázta bizonyos tanúvallomások ellentmondásait. Mindezek alapján a Fővárosi Bíróság úgy látja, hogy az első fokú ítélet felülbírálatra alkalmatlan, ezért van szükség újra.

- Független Hírügynökség -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!