Magyarország

2010.09.28. 17:39

Schneller: Szociális célra igényelték, de egy magáncégnek játszották át az újbudai területet

<p>Az államkincstártól szociális célokra kérte a XI. kerület azt a területet, amelynek eladása kapcsán kedden hivatali visszaéléssel gyanúsították meg Lakos Imrét, a XI. kerület alpolgármesterét.</p>

Ezt Schneller Domonkos, a kerületi önkormányzat jogi bizottságának fideszes elnöke mondta keddi tájékoztatóján. Szerinte a Budafoki úti, Duna-parti építési területet a szociális célokra való hivatkozás miatt 417 millió forintért kapta az önkormányzat, ami töredéke valós értékének, és ezen az áron adták tovább az Öböl XI Kft.-nek.

Schneller Domonkos keddi sajtótájékoztatóján elmondta: a Lágymányosi öböl fejlesztésével kapcsolatos gyanús ingatlaneladások ügyében az ő feljelentése alapján indult el a nyomozás még 2006 őszén. Az a Budafoki úti, 36 hektáros, Duna-parti ingatlan, amelynek ügyében kedden gyanúsítottként hallgatták ki hivatali visszaélés miatt Lakos Imre alpolgármestert, ebbe a területbe tartozott.

A fideszes képviselő szerint több önkormányzati jogszabályt és törvényeket is megszegtek az érintett Budafoki úti terület eladásánál. A szabályok szerint ugyanis nyilvános versenytárgyalás nélkül nem lehetett volna értékesíteni az ingatlant, amit mégis az önkormányzat vagyongazdálkodási bizottságának döntése alapján adtak el.

A képviselő szerint szociális célokra igényelték az államkincstártól a területet, ezért jutott hozzá az önkormányzat 417 millió forintért, ami töredéke a valós értéknek. A területet azonban eladták a Leisztinger Tamás érdekkörébe tartozó Öböl XI. Kft.-nek, amely a Lágymányosi öböl és a Kopaszi gát fejlesztése kapcsán eladott ingatlanokat is birtokolja - mondta Schneller Domonkos. Közölte: az önkormányzatnak nem volt annyi pénze, hogy az államkincstártól megvegye a területet, erre a célra az Öböl XI. Kft. adott kölcsön, vagyis szerinte már feltehetően akkor tudták, hogy ezé a cégé lesz az ingatlan.

Mint a Független Hírügynökség már hírül adta, egy Budafoki úti ingatlan eladásával kapcsolatban hivatali visszaéléssel gyanúsította meg a Központi Nyomozó Főügyészség kedden Lakos Imrét, a XI. kerület vagyongazdálkodásáért felelős alpolgármesterét. A gyanú szerint Lakos, hivatali helyzetével visszaélve egy kft.-nek jogtalan előnyt szerzett azzal, hogy a Budafoki út és a Dombóvári út sarkán lévő épületet a törvényben előírt nyilvános versenytárgyalás nélkül szerezhették meg. Az ügyben Molnár Gyula polgármestert is beidézték keddre, de ő nem ment el a kihallgatásra. Lakos Imre a keddi kihallgatáson nem tett vallomást és panasszal élt a gyanúsítás ellen. Ügyvédje szerint Lakos Imre nem volt olyan helyzetben az ingatlan adásvétele kapcsán, hogy egy ilyen jellegű bűncselekményben közreműködjön.
- Független Hírügynökség -

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!