Magyarország

2010.09.22. 17:37

Rudi Zoltán: idő előtt elhagyták az MTV-székházat a rendőrök

<p>Előbb hagyták el a rendőrök a Magyar Televízió székházát a négy évvel ezelőtti események idején, mint az intézmény munkatársai, akiket erről nem is tájékoztattak - mondta a 2006-os jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság szerdai ülésén Rudi Zoltán, az MTV volt elnöke.</p>

Mint mondta, az intézmény dolgozóival közösen döntöttek az "evakuálásról" és végül a Nádor utca felőli kijáraton távoztak. A Fidesz szerint a rendőrök cserbenhagyták a televízió dolgozóit, ami katonai bűncselekmény gyanúját is felveti. Az pedig, hogy a Nádor utca felől tudtak közlekedni, ellentmond Gergényi Péter volt rendőrfőkapitány szavainak, aki szerint nem lehetett onnét megközelíteni az épületet - mondta Révész Máriusz. A bizottság egyébként pénteken délután fél 3-kor Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnököt hallgatná meg, az fn.hu viszont úgy értesült: a volt kormányfő kihagyja az ülést.

Rudi Zoltán a bizottsági meghallgatáson elmondta: szeptember 18-án este fél 9 - 9 óra körül hívták kollégái, hogy váratlan, rendkívüli események vannak a székház körül. A volt tévéelnök elmondása szerint 10 óra körül ért az épülethez, ahová a Nádor utca felőli, nyitva lévő bejáraton ment be. Hozzátette: a rendőrök kiérkezéséig az intézmény saját biztonsági szolgálata biztosította a televíziót, ők később is részt vettek a munkában. Rudi Zoltán arról számolt be: próbált kapcsolatot teremteni a rendőrökkel, próbálta elérni Gergényi Pétert is, de nem sikerült, hivatalos tájékoztatást pedig senkitől sem kapott, hogy mi történik. Mint mondta, egy gyakorlóruhában lévő rendőrnek mutatták be, akinek a nevére nem emlékszik, ő biztosította a helyszínt, de információkat tőle sem kapott.

A korábbi elnök azt is elmondta: csak másnap tudta meg, hogy a tüntetők petíciót is hoztak, ő annyit tudott, hogy a TV vezetőjével akartak tárgyalni, de mivel akkor még nem volt az épületben, elmentek, majd később nagyobb létszámban tértek vissza. Hozzátette: másnap munkatársainak írásban, részletesen kellett beszámolniuk az eseményekről, ennek alapján megállapította, hogy senki sem követett el hibát közülük.

Rudi Zoltán azt mondta: a biztonsági szolgálat vezetője egyszer csak a stúdiók lezárását javasolta, és közölte, hogy nem tudják megállítani a tömeget, mert a rendőrök elhagyták az épületet. Elmondása szerint az terjedt el, hogy a helyszíni parancsnok a sok sérült rendőr miatt visszavonta embereit, mert attól tartott, hogy megölik őket a tüntetők. Erről egyébként az épületben lévőket nem tájékoztatták - tette hozzá a volt vezető. Mint mondta, 20-25 perc alatt saját maguk döntöttek az épület evakuálásáról, mert mindenütt könnygáz volt, az aula előtt pedig tüzeket láttak. Hozzátette: úgy érezte, hogy a rendőrök cserbenhagyták a dolgozókat, de nem volt idejük ezen gondolkodni. Szerencsére az idő őket igazolta, mert senki sem sérült meg a munkatársai közül - mondta Rudi Zoltán.

Az egykori vezető a Nádor utca felé távozott kollégáival, ahol demonstrálókat és mentőket láttak, de rendőrökre nem emlékszik. Kitért arra is, hogy nem tud összecsapásról az épületben, amikor a tüntetők abbahagyták az ostromot, a rendőrök akkor mentek be. Mint mondta, másnap egyedül Petrétei József volt igazságügyi miniszter kereste meg nemhivatalosan, aki szégyennek nevezte, hogy nem tudták megvédeni a dolgozókat. Rudi Zoltán elmondta: másoktól kevés együttérzést tapasztalt.

Varga László KDNP-s képviselő a meghallgatás után azt mondta: az a legmegdöbbentőbb ezekben, hogy a rendőri vezetők többsége nem mondott igazat, Gergényi Péter például azt állította, hogy az MTV-székházat a Nádor utca felől nem lehetett megközelíteni. Mint fogalmazott: felháborító, ahogy magára hagyták a rendőrök a dolgozókat, szerinte ezért börtön jár a korábbi vezetőknek. Révész Máriusz, a Fidesz képviselője is elképesztőnek nevezte az elhangzottakat. Hozzátette: ezek alapján nem elfoglalták a tüntetők a székházat, hanem egyszerűen átadták nekik a rendőrök.
- Független Hírügynökség -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!