Magyarország

2010.09.28. 19:24

Ipolytarnócé a határőrlaktanya

<p>Aláírták kedden az ipolytarnóci határőrlaktanya önkormányzati tulajdonba adásáról szóló szerződést. Az épületegyütteshez ingyen jut az önkormányzat, viszont 15 évig nem adhatja el.</p>

Pénteken veszi birtokba Ipolytarnóc önkormányzata a településen lévő egykori határőrlaktanyát. Szabó Tibor, a település polgármestere a Független Hírügynökségnek elmondta: a schengeni csatlakozással, azaz majd három éve funkcióját vesztette ez az épületegyüttes. Azóta üresen áll, ám tulajdonba vételét több éven keresztül hiába kérelmezték. Szerettek volna például turistaszállót kialakítani az épületben, a munkanélküliek számának növekedésével pedig egyre inkább valamilyen munkahelyteremtő beruházásban gondolkoztak, de az állam legfeljebb az épület egy részének használatára biztosított lehetőséget, ilyen körülmények között viszont nem találtak befektetőt.

Szabó Tibor hozzátette: első dolguk az épület megtervezése lesz, arról ugyanis semmiféle földhivatali bejegyzés, tervdokumentáció nincs, csupán annyi, hogy honvédségi terület. Pénteken egyébként nagy ünnepségre készülnek Ipolytarnócon, délelőtt 10 órakor lesz az ünnepélyes birtokbavétel. A polgármester hangsúlyozta, ez nem kampányrendezvény lesz, hiszen egyedül indul a polgármesteri posztért. A falu sokéves, a laktanyáért folytatott küzdelmét fogják megünnepelni.
- Független Hírügynökség -

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!