Magyarország

2010.06.25. 11:55

Délután nyílik a Fodrászmúzeum Budapesten

<p>Több mint 2500 tárgy látható a budapesti Fodrászmúzeumban, amelyet péntek délután nyitnak meg hivatalosan a XIX. kerületi Ady Endre úton.</p>

Körülbelül 60 négyzetméteres a kiállítóhely, ahol korhűen rendeztek be egy fodrászüzletet az 1800-as évek végéből. A hajkészítés és a borotválás eszközei mellett régi érvágókat, foghúzókat is láthatnak az érdeklődők. Századokkal ezelőtt a borbélyok felcseri munkát is végeztek ugyanis ott, ahol nem volt mindig orvos.

A fodrászok dolga a frizurakészítés, de nem volt ez mindig így: borotváltak is, amíg ezt a higiéniai szabályok engedték. Sőt, nagyon régen felcserként, azaz sebgyógyítóként is dolgoztak, főleg vidéken, szükség szerint a hiányzó orvos helyett: fogat húztak, eret vágtak, köpölyöztek, általában a falu főterére kitett széken. A fővárosi Fodrászmúzeum anyagát ennek szellemében állították össze.

A kiállítás tárgyait 1950 óta gyűjtik, egyebek mellett ollókat, hajsütővasakat, nyírógépeket, hajszárítókat, borotvákat. Korom Gyula, a múzeum alapítója a Független Hírügynökségnek pénteken elmondta: egy fodrász gyűjteménye és a saját tárgyai mellett barátai, ismerősei segítik ebben a munkában, akik járják az árveréseket, használtcikk-piacokat, vidéken is.

Borotvából több mint 400 van



Korom Gyula a tárgyak közül kiemelt egy amerikai fodrászszéket 1902-ből, amely már hidraulikus volt, dönthető és emelhető, restaurálása pedig majdnem 2 évig tartott. Borotvából több mint 400 van a múzeumban, de érvágó csappantyúk, foghúzó eszközök, köpölyözők is találhatóak a gyűjteményben - utóbbiakat használták a felcserek. Valószínűleg a legrégebbi darab az a kezdetleges foghúzó fogó, amelyet patkoló kovácsok készítettek az 1500-as években.

A századfordulón a vendégek nagyjából 80 százaléka férfi volt a fodrászoknál, az üzleteket is ennek megfelelően alakították ki: minden széken volt például fejtámla a borotváláshoz, amelyek később már kivehetők voltak, ha hölgy vendég érkezett. Magát a szakmát is inkább férfiak választották régen, csak az 50-es, 60-as évektől kezdett igazán nőiesedni.

Az Ady Endre úti Fodrászmúzeum gyűjteménye eddig is látogatható volt már, de inkább fodrásztanulók nézték meg. A kiállítás a tervek szerint heti két nap lesz megtekinthető, valamint a szervezők biztosítanak heti egy kutatási napot is. Egyéb információk a tárlatról a www.fodraszmuzeum.hu oldalon találhatóak.

- Független HÍrügynökség -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!