Magyarország

2010.06.12. 19:14

Adóbevallás, apróbb hibákkal - RTL Híradó

<p>Egyre kevesebb a hibás adóbevallás. Csaknem 4,5 millió bevallás érkezett már az adóhatósághoz, ebből több mint 700 ezer az interneten.</p>

A legtöbbször előforduló hiba még mindig az, hogy sokan elfelejtik aláírni a dokumentumot - számolt be az RTL Híradó szombaton. Az APEH idén haladékot adott azoknak, akik azért nem tudták időben beadni személyi jövedelemadó bevallásukat, mert a gátakon dolgoztak. Az ország északi régiójában 867-en adtak be ilyen igénybejelentőt. Rájuk tehát még várnak, de csaknem 4,5 millióan már beadták a papírokat. A bevallások több mint 90 százalékát fel is dolgozták. Az APEH szerint egyre kevesebb a hiba.

Bakonyi Ágnes, az adóhivatal szóvivője azt mondta, hogy idén az első felmérések szerint a bevallások körülbelül 15 százalék hibás, ez tavaly jóval több volt, 24 százalék körül mozgott az arányuk. Ez minden bizonnyal annak köszönhető, hogy egyre többen az APEH honlapján töltik ki a bevallásokat, ott a rendszer figyelmezet, ha valaki hibát követ el.

A honlapon kitöltött bevallást sokan kinyomtatják és postára adják, viszont elfelejtik aláírni. A tapasztalatok szerint idén is ez a leggyakoribb hiba. Ha viszont valaki az interneten küldi el a bevallását, akkor ez sem jelenthet problémát. Ez viszont még nem túl népszerű megoldás, az adózóknak csak a 17 százaléka választotta idén ezt a módszert.
- Független Hírügynökség -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!