Magyarország

2010.05.22. 14:20

MSZP: A harangot még nem kell félreverni, de a vészcsengőt már megnyomták

<p>Aggasztónak mutatkozik a kibontakozó országkép az MSZP leköszönő elnöke szerint.</p>

Átrajzolódni készül Magyarországon az állam és az állampolgár viszonya az MSZP leköszönő elnöke szerint. Lendvai Ildikó szombati sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: mintha egyeseknek a "Nagy Testvér" országa volna az eszményképük, ahol a központi hatalomnak több, az állampolgároknak pedig az eddigieknél kevesebb jut információból, ellenőrzésből és szabadságból. Lendvai Ildikó szerint még nem kell félreverni a harangot, de az elmúlt hét parlamenti tanulságai alapján a vészcsengőt meg kell nyomni. A Wieszt János szocialista politikusról nyilvánosságra került videofelvétel kapcsán Lendvai Ildikó kijelentette: ha a felvétel hiteles, akkor az MSZP egy másodpercig sem takargatja az elkövetett bűncselekményt, és az érintett politikusnak nincs helye a pártban.

Szimbolikus törvényhozás folyik, de a háttérben készül a "Nagy Testvér országa" - jelentette ki az MSZP leköszönő elnöke szombati tájékoztatóján. Lendvai Ildikó példaként hozott fel több, a gazdaságot, az önkormányzatokat és a nyilvánosságot érintő törvényjavaslatot. A szocialista politikus szerint a nemzeti vagyon kezelésében három fontos változás várható: lehet nyilvános pályázat nélkül is privatizálni, a nemzeti vagyon nagy része a Magyar Fejlesztési Banknak alárendelve működik, amire így banki titok vonatkozik, a felügyelőbizottságon keresztül pedig nem lesz rálátása a teljes parlamentnek a folyamatokra.

Az önkormányzati törvény módosítása kapcsán a szocialista politikus egyetért a testületek létszámának csökkentésével, azzal viszont már nem, hogy csökken a kompenzációs listán bejutó képviselők aránya. Lendvai Ildikó kijelentette: alkotmányjogi aggályokat vet fel az a törekvés, hogy ha egy önkormányzati képviselő 50 százalék feletti szavazatarányt ér el, akkor az e fölötti voksok szintén beleszámíthatnak a kompenzációs listába ugyanannak a pártnak. Lendvai Ildikó szerint ez azt jelenti, hogy a győztes saját magát kompenzálhatja és kontrollálhatja.

A népszámlálási törvény módosítása kapcsán az MSZP elnöke kiemelte, hogy rá lehet majd kérdezni valakinek a vallására, egészségi állapotára és termékenységére. Lendvai Ildikó úgy fogalmazott: bár a törvény szerint a vallási hovatartozásra vonatkozó kérdésre meg lehet tagadni a válaszadást, semmilyen statisztikai érv nem ér annyit, mint egy perc félelem, vagy rossz történelmi emlék. A szocialista politikus megemlített egy másik törvényt is, amely jelentősen szűkítené a nyilvános vagyonnyilatkozatra kötelezett vezetők körét.

Mandur László az új összetételű Országgyűlés első hetét értékelve azt mondta: az ellenzék nem kapott megfelelő időt arra, hogy felkészüljön a Fidesz-KDNP által benyújtott javaslatokkal kapcsolatos álláspont kialakítására. Az Országgyűlés volt alelnöke példaként hozta fel, hogy a kormányprogram vitája kedden kezdődik majd a parlamentben, miközben ennek anyaga várhatóan szombat délután, este lesz csak elérhető az interneten.

A Wieszt János szocialista politikusról nyilvánosságra került videofelvétel kapcsán kérdésre válaszolva Lendvai Ildikó kijelentette: ha a felvétel hiteles, akkor az MSZP egy másodpercig sem takargatja az elkövetett bűncselekményt, és az érintett politikusnak nincs helye a pártban. A szocialisták leköszönő elnöke kijelentette azt is: a szóban forgó videó nem járt kézről-kézre az MSZP-ben, a felvétel tartalmát nem ismerték.

- Független Hírügynökség -

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!