Magyarország

2010.05.08. 17:01

Mesterházy Attila: Gyurcsány Ferenc nem alakít új pártot

<p>Mesterházy Attila kizártnak tartja, hogy Gyurcsány Ferenc új pártot alapítana - az MSZP parlamenti frakciójának vezetője erről Pécsett, egy pártrendezvény előtt beszélt szombaton.</p>

A szocialista párt korábbi kormányfő-jelöltje hozzátette: mind tartalmilag, mind szervezetileg meg kell újulnia az MSZP-nek, ahol új személyekre is szükség lehet. Mesterházy Attila szerint a fiatal arcok mellett a generációk közötti együttműködés kell ahhoz, hogy a párt megújuljon.


Az MSZP-ben teljes söprésre, teljesen új arcokra van szükség - ezt már a pártból nemrég kizárt, és Mesterházy Attila látogatásakor négy társával tüntető Komáromi István mondta. A Nemzeti Demokrata Összefogás Mozgalom vezetője kifejtette: szerinte nem megújulás zajlik a szocialista pártban, hanem marakodás, amelyben a tét a "családi ezüst", vagyis a párt vagyonának megkaparintása.

A pécsi fórumon egyébként Mesterházy Attila azt mondta: az MSZP képes lesz megújulni, és személy szerint örül minden olyan kezdeményezésnek, amely növelheti a baloldal támogatóinak számát.
- Független Hírügynökség -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!