Magyarország

2010.05.18. 17:34

Fiát mentette a megfulladt apa - eddig félmillió forint felajánlásokból

<p>Félmillió forint és több tíz kiló tartós élelmiszer az ország minden részéből. Egy hét alatt ennyi adomány gyűlt össze annak a hódmezővásárhelyi családnak, akiknél fia megmentése közben az édesapa belefulladt a Tiszába.</p>

A család az apa halála miatt anyagilag is összeomlott, az özvegy édesanya rokkantnyugdíjából képtelen három kamaszfiát eltartani. A 41 éves vásárhelyi férfi tíz napja fulladt Mártélynál a Tiszába, miközben fuldokló fiát mentette a folyóból.


Félmillió forint gyűlt össze egy hét alatt azon a számlán, melyre a családnak felajánlott adományokat várja a Hódmezővásárhelyi Gyermekegészségügyért Alapítvány. A legtöbb felajánló a www.rtlklub.hu oldalon találta meg a számlaszámot. Volt, aki 2 ezer és olyan is, aki 200 ezer forintot adományozott.

"Nem zártuk le még a gyűjtést, tehát ha valaki úgy gondolja, a Németh családnak a három gyermek felnövekedéséhez esetleg továbbra is segíteni akar, mi nagyon szívesen erre lehetőséget adunk" - tájékoztatta a Független HÍrügynökséget Berényi Károly, a Hódmezővásárhelyi Gyermekegészségügyért Alapítvány alapítója.

Az önkormányzat fizeti a temetést, emellett besegít a lakhatási költségekbe, és hosszú távon megoldja a három fiú ingyenes iskolai étkeztetését, valamint segítik a tanulásukat is - tájékoztatta a válaszolta a Független Hírügynökséget Kószó Péter alpolgármester.

Mindhárom gyerek magas vérnyomással, egyikük cukorbetegséggel is küzd. A család szociális bérlakásban él. A családfő halála óta kilátástalan helyzetbe kerültek.

A 41 éves vásárhelyi férfi tíz napja halt meg. Két fiával horgászott a Tisza parton, amikor az egyik gyerek horgászbotja beleesett a vízbe. A fiú utána ugrott, de azonnal süllyedni kezdett, mivel iszapos volt a part. Ekkor az apa is a vízbe vetette magát, hogy kimentse a fiát. Sikerült a partra segítenie a gyereket, de ő elsüllyedt és megfulladt.
- Független Hírügynökség -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!