Magyarország

2010.03.11. 13:41

Energiaszámla: ha túlfizetünk, elbukjuk a pénzünket!

<p>Súlyosan törvénysértő, hogy a túlszámlázás miatt visszajáró összegek nem a fogyasztókhoz, hanem a Krízisalapba kerültek - áll az állampolgári jogok biztosának csütörtöki közleményében.</p>

Súlyosan sérti a jogbiztonságot és a tulajdonhoz való jogot, hogy a túlszámlázás miatt visszajáró részösszegek a Magyar Energia Hivatal (Hivatal) határozatmódosítása nyomán nem a fogyasztókhoz, hanem a Krízisalapba kerültek - áll az állampolgári jogok biztosának csütörtöki közleményében. Szabó Máté szerint a törvénysértést nem menti az, hogy a felhasználóktól elvont pénzösszegeket a szociálisan rászoruló, a gazdasági válság miatt hátrányos helyzetbe került állampolgárok támogatására fordították.

Az állampolgári jogok biztosának vizsgálata szerint a Hivatal egy törvénymódosításra hivatkozva önkényesen és egyoldalúan felülírta korábbi jogerõs határozatait, ezzel pedig törvénysértõ módon túllépte a hatáskörét. Szabó Máté panaszok és sajtóhírek alapján hivatalból indított vizsgálatot a Krízisalap feltöltésérõl. A panaszosok szerint a Hivatal a megkérdezésük, illetve hozzájárulásuk nélkül utalta a nekik járó pénzeket a Krízisalapba. A biztos megkereste az ügyben a Hivatal elnökét, továbbá a területért felelõs energiaügyi, valamint a szociális és munkaügyi minisztert, akik tájékoztatták a villamos energia törvény módosításával, valamint a határozatok meghozatalával kapcsolatos körülményekrõl.

Az ombudsman a Miniszterelnöki Hivatalt vezetõ minisztert is megkereste, Molnár Csaba azonban nem adott választ arra a kérdésre, hogy bármilyen formában utasította-e az autonóm kormányhivatal elnökét a módosító határozatok meghozatalára.

Az ombudsman felhívta a figyelmet arra, hogy a villamos energia törvény módosítása nem volt visszamenõleges hatályú, a benne foglaltakat kizárólag a 2009. július 1. után indult és megismételt eljárásokban kellett volna alkalmazni. A törvénymódosítás elfogadása elõtt két hónappal viszont már jogerõre emelkedtek azok az alaphatározatok, amelyek a fogyasztóknak való visszatérítést írták elõ. Ezért a biztos jelentésében megállapította, hogy a Hivatalnak nem lett volna lehetõsége a határozatok érdemi módosítására: nem állt elõ ugyanis olyan jogi helyzet, amely egy ilyen módosítást jogszerûen indokolt volna.

Megállapításairól Szabó Máté tájékoztatta a köztársasági elnököt, a legfõbb ügyészt, az Alkotmánybíróság elnökét, valamint az Országgyûlés megfelelõ szakbizottságait is.
- Független Hírügynökség -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!