Magyarország

2010.03.29. 16:11

Csepeli kettõs gyilkosság - nyomozást rendelt el az ügyészség

<p>A Budapesti Nyomozó Ügyészség nyomozást rendelt el hivatalos személy által elkövetett bûnpártolás bûntettének gyanúja miatt, hogy kiderüljön, terheli-e felelõsség az egykori csepeli rendõrkapitányt a tavaly januári csepeli kettõs gyilkosság kapcsán.</p>

A Budapesti Rendõr-fõkapitányság szombaton részletes tájékoztatást közölt a csepeli iskolában történt kettõs gyilkosságról. Eszerint az ügyben két nyomozás folyik. Az egyik emberölés miatt, Deme Gábor és Kun Tamás ellen, õk elõzetesben vannak, a gazdaságvédelmi nyomozók pedig sikkasztás, csalás és okirat-hamisítás miatt nyomoznak. Ebben az ügyben szintén Deme Gábor a gyanúsított, illetve az iskola egy nõi alkalmazottja.

A gyilkossági ügyben indított nyomozáskor bizonyítékokat találtak arra, hogy gazdasági jellegû bûncselekmények is történtek az iskolában. A rendõrség szerint ezek akár a gyilkossági ügy motivációjaként is szolgálhattak. Ekkor kapcsolódtak az ügybe a gazdaságvédelmi nyomozók, több tanú is nekik számolt be a sikkasztási ügyekkel kapcsolatos gyanújáról.

A BRFK szombaton azt is közölte, hogy elmúlt idõszakban több olyan sajtóhír látott napvilágot, miszerint a meggyilkoltTakács József iskolaigazgató a megölése napján feljelentést akart tenni. A rendõrség szerint ez nem történt meg, de arra bizonyíték van, hogy a néhai igazgató járt a Csepeli Rendõrkapitányságon. A gyilkosság utáni napokban az egyik tanú átadta a rendõröknek annak a feljelentésnek a teljes másolatát, amelyet Takács József akart eljuttatni a csepeli kapitányságra.

A BRFK pénteken a Fõvárosi Fõügyészséghez fordult annak tisztázása érdekében, hogy az egykori csepeli rendõrkapitányt terheli-e bármilyen felelõsség az eset kapcsán. Annak megállapítását is kérték, hogy milyen kapcsolata volt az emberölés elkövetésével gyanúsított Kun Tamással. A Budapesti Nyomozó Ügyészség most ebben az ügyben rendelte el a nyomozást.

A kettõs gyilkosság 2009. január 7-én este történt a Csepel-sziget Általános és Szakképzõ Iskolában. Korábban felfüggesztették igazgató helyettesi megbízásából Deme Gábort, míg a biztonsági feladatokat is ellátó pedellus egy ideje nem járt be dolgozni, betegségére hivatkozott. Elszámolási céllal az esti órákra Deme Gábor találkozót beszélt meg az iskola vezetõjével. Az igazgatót egy másik kollégája elkísérte a megbeszélésére. Ekkor dördültek lövések - a gyanú szerint a pedellus lõtt. Deme Gábor ezután eltüntette biztonsági kamerák felvételeit tartalmazó számítógépet. A férfit korábban tettesként kezelték, a rendõrség azonban idén év elején módosította a gyanúsítást, most bûnsegédként gyanúsítják. 2009 végén Deme Gábort gazdasági bûncselekménnyel is meggyanúsították, az iskola gazdálkodási ügyeivel kapcsolatban.
- Független Hírügynökség -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!