Magyarország

2010.02.09. 18:40

Bezárt gyerekek - az igazgató állítja: nincs gumiszoba

<p>Ok nélkül megpofozzák és több órára bezárják a gyerekeket egy szobába a kecskeméti Juhar utcai gyermekotthonban. Ezt állítja több fogyatékos gyerek szüleje a baon.hu internetes oldalon, egy szimpatizánsuk pedig feljelentést tett a kecskeméti ügyészségen.</p>

Az otthon igazgatója azt mondja, a vádaskodásból semmi sem igaz. A felpörgött gyerekeket valóban elválasztják társaiktól, de mindig van velük felnőtt és az intézményükben nincs gumiszoba.


Makula Zsolt, az otthon egyik volt dolgozója azt mondta a Független Hírügynökségnek, hogy a csoportjába járt egy fiú, akit úgy mutatta ki a szeretetét, hogy simogatta a társait, ezért az egyik kolléganője megpofozta. Ő ezt jelentette az igazgatónőnek, aki azt mondta, ha még egyszer ilyet csinál a fiú, ott az irodában kapja a következő pofont. A férfi négy hónapig dolgozott az otthonban, azt mondta, a történtek után kirúgták.

Szabó Ferenc a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség főügyész-helyettese további eseteket sorolt abból a feljelentésből, amit a szülők egyik szimpatizánsa tett az ügyészségen: több órára bezárták az egyik gyereket egy szobába, ahonnan nem engedték ki még annyi időre sem, hogy a dolgát elvégezze. A feljelentés szerint olyan is történt, hogy egy kislányt éppen karácsonykor zártak be egyedül a szobába. Szabó Ferenc elmondta, a feljelentő hét olyan gyereket sorolt fel, akiket állítása szerint bántottak az otthonban.

Kimpián Ildikó, az otthon igazgatója azt mondta, mivel sérült gyerekről van szó, valóban vannak esetek, amikor úgy beindulnak a gyerekek, hogy le kell őket csillapítani, és külön kell választani társaiktól. Olyankor egy tornaszobába viszik őket, de soha senkit nem hagynak egyedül. Ott hatalmas gumilabdákon vezetik le a feszültséget, aztán mikor kitombolják magukat, elkezdenek játszani vele. Az igazgatónő egy másik, speciális szobát is mutatott a Független Hírügynökség tudósítójának, ahol színes fényekkel, relaxációs zenével és terápiás vízágy segítségével kezelik a gyerekeket. Az otthon dolgozói azt mondják, az intézetben jó helyük van a gyerekeknek és jól bánnak velük.

Az ügyben, a fenntartó Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat belső vizsgálatot indított, ügyészségi felügyelet mellett pedig a Kecskeméti Rendőrkapitányság nyomoz

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!