Magyarország

2007.10.28. 15:32

Daróczi Dávid: Dávid Ibolya felhívása félreértésen alapszik

<p>Daróczi Dávid kormányszóvivő szerint Dávid Ibolya felhívása félreértésen alapul. Ahogy a kormányszóvivő az MDF közleményére kiadott nyilatkozatában fogalmaz: az elmúlt napok híradásaiból ugyanis egyértelmű, hogy a személyi jövedelemadó ellenőrzés nem azonos a vagyonosodási vizsgálattal.</p>

A kettő közötti különbség például az is, hogy az szja-ellenőrzések alanyait egy számítógépes program választja ki."

Daróczi Dávid hozzáteszi: "ezzel együtt: amit az MDF elnöke kér, az a Gyurcsány-kormány számára magától értetődik, még csak törvénybe sem kell foglalni. Ezt világosan jelzi az is, hogy a kormánykoalíció szakított az Orbán-kormány gyakorlatával: kizárt, hogy az adóhatóság elnökévé bármelyik jelenlegi kormánypárt volt pénztárnokát nevezzék ki."

Majd így fogalmaz a szóvivő: "a politikusok sem kiváltságosok, a törvények rájuk is éppen úgy vonatkoznak, mint minden más polgárra. Normális országban az a természetes, ha az adóhatóság a politikusokat is ugyanúgy vizsgálhatja, mint bárki mást. Gyurcsány Ferenc ehhez tartotta magát akkor is, amikor az elmúlt három évben három APEH-ellenőrzésen esett át ő és felesége."

Végül ezt írja: "mindazonáltal a kormány soha nem zárkózott el attól, hogy egyeztessen érdemi javaslatokról. Gyurcsány Ferenc a köztisztasági csomagja kapcsán is jelezte: nyitott a program bővítését célzó szakmai javaslatok megvitatására. Az egész ország közös érdeke ugyanis, hogy a politika rendet tegyen végre a saját háza táján is."

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!