Kultúra

2018.04.09. 09:26

Interjú: Kovács Dóri-Dora

Miskolc – Béres Szabi beszélgető partnere az Éjjel-Nappal Budapest egykori „Zsófija”, Kovács Dóri-Dora volt.

Miskolc – Béres Szabi beszélgető partnere az Éjjel-Nappal Budapest egykori „Zsófija”, Kovács Dóri-Dora volt.

Béres Szabi: Mi történt veled az elmúlt hónapokban?

Kovács Dóri-Dora: A tavalyi évemet picikét elvitte a tévézés úgyhogy emiatt szinte semmi időm sem maradt zeneírásra, stúdiózásra, így 2017-ben nem is jelent meg saját zeném, a DJ- fellépéseim viszont töretlenül mentek tovább a tavalyi esztendőben is. Idén próbálok több odafigyelést és energiát fektetni a zenélésbe.

Béres Szabi: Szóval várható friss megjelenés?

Kovács Dóri-Dora: Igen tervben van új zene készítése. Mindenképp maradnék a (club) house stílusnál hisz az első dalom inkább egy mainstreamebb vonalat képviselt.

Béres Szabi: A dj-zésen kívül a tévés munkáid is folytatódnak?

Kovács Dóri-Dora: A tévézést (is) viszem tovább, már forog a „HighLife” harmadik évada, a „Havazin” idei munkálatait pedig már befejeztük, amit szintén nagyon szerettem, hiszen imádom a téli sportokat. De amíg tavaly a televízió kapta a nagyobb hangsúlyt az életemben, most szeretném a zenét ismét előtérbe helyezni. Idén managementet váltottam, így nagy lendülettel vágtunk bele az idei évbe.

Béres Szabi: Visszatérve a zenekészítéshez, lesz valakivel közös munka?

Kovács Dóri-Dora: Erről még nem tudok sok mindent elárulni, folynak a tárgyalások...

Béres Szabi: Fotózás?

Kovács Dóri-Dora: Van egy magyar márka (Amnesia), aminek én vagyok az arca így velük abszolút konstans a közös munka illetve mostanság civil oldalirányba is elmozdulnék, elkezdett érdekelni a gasztronómia, borok...

Béres Szabi: Éjjel-Nappal Budapest?

Kovács Dóri-Dora: Egy picit átalakult a sorozat,hiszen alig vannak már régi szereplők akikkel anno együtt dolgoztunk, de nyilván hiányzik a stáb és a forgatás. Szép volt, jó volt viszont most a fent említett dolgok azok amik teljessé teszik az életemet.

Béres Szabi: Köszönöm a beszélgetést!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!