Kultúra

2016.11.27. 20:07

„Egyszerűen nem tudtam abbahagyni a zongorázást”

Miskolc - Miskolc legtehetségesebb zenészpalántái léptek föl nemrég.

Miskolc - Miskolc legtehetségesebb zenészpalántái léptek föl nemrég.

Tassy Hanna harsonáját szorongatja, miközben a koncertterem előtt várakozik. Még néhány perc és ő lép a színpadra. Elárulja, már 9 éves kora óta harsonázik, most pedig már nyolcadikos, és valószínűleg a Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnáziumba felvételizik. Szerinte a harsona nem fiús hangszer, a lányok ugyanúgy jól elboldogulnak vele. Most Szokolay Sándor: Kis szvit című darabját fogja játszani. Megtudjuk, a szokatlan hangszerválasztás annak köszönhető, hogy a bátyja is harsonázik. Hanna tehetségét igazolja, hogy legutóbb egy megyei versenyen második helyezést ért el.

Tanára, Juhász István csak dicsérő szavakat tud Hannáról mondani:

– Csendes, szorgalmas, nagyon ügyes és imádja a hangszerét. Minden megvan benne ahhoz, hogy komoly eredményeket érjen el. Ha lehetne, mindennap jönne harsonaórára a zeneiskolába – sorolja a zenetanár, aki az Erkel Ferenc Zeneiskola növendékeit oktatja és a Miskolci Szimfonikus Zenekar zenésze.

Hatalmas taps

Az első Miskolci Tehetségnapon jártunk szombat délután a Zenepalotában. Az estig tartó koncertet Bartók Béla születésének 135. évfordulója alkalmából rendezte az Egressy Béni–Erkel Ferenc AMI és az Egressy Béni Alapítvány „Magyar Dallamok” címmel.

A koncertteremből énekszó hallatszik, egy fiatalember magyar népdalfeldolgozásokat énekel. A hatalmas taps után nyílik az ajtó és kiderül, Bazin Levente, az Erkel Ferenc Zeneiskola 19 éves növendéke örvendeztette meg a közönséget előadásával. Leventétől azt tudjuk meg, hogy 3 éve kezdett el énekelni, egyébként turizmust tanul. A zene mindig is fontos szerepet játszott az életében, hiszen a Diósgyőri Gimnázium diákszínjátszója volt és gyakran adtak elő musicaleket. Ma pedig már azzal büszkélkedhet, hogy a Miskolci Nemzeti Színház énekkarának oszlopos tagja. Kérdezzük tőle, mit ad neki a zene.

– Önmagamat – jelenti ki határozottan. – Sok mindent megtanultam a zene segítségével. Főként azt, hogy legyek őszinte magammal és másokkal.

Levente magánénektanára nagyon elégedett tanítványával. Mint mondja, amellett, hogy szorgalmas és tehetséges, a legfőbb erénye, hogyha szereplésről van szó, a maximumot tudja magából kihozni.

Kilenc hangszeren

A koncertterem ajtajában újabb fellépők várakoznak. Közöttük Bujdos Mátyás, aki először szatmári népdalokat fog előadni, majd társaival együtt szilágysági táncokat. Ő a Herman Ottó Gimnázium diákja, de zenét továbbra is a Fazekas Utcai Általános Iskolában tanul.

– Nekem a zene ott van a mindennapjaimban. Jelenleg 9 hangszeren játszom, de szeretnék még megtanulni bendzsózni, majd klarinétozni is – árulja el terveit.

Liang Tao szorgalmasan gyakorol az egyik zongorateremben, ő még később következik. A Zrínyi Ilona Gimnázium diákja, de zongorázni ő is visszajár a Fazekasba.

– Egyszerűen szeretem a zongorázást. Nem tudom abbahagyni – válaszolja, mikor arról kérdezzük, miért maradt hűséges a zenéhez. Azt még nem tudja, hogy a gimnázium után hol tanul majd tovább, de mint mondja, a zene mindenképpen szerepet játszik későbbi életében is.


Több időt kap, ha kiváló

Csabay Csillától, az Egressy Béni–Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola igazgatójától megtudtuk, a tehetségnapon több mint hatvan kiváló diák lépett színpadra: énekesek, vonósok, ütősök, fúvósok.

Főleg Bartók-műveket adtak elő, de a közönség ízelítőt kapott más magyar szerzők, sőt külföldi mesterek alkotásaiból is. Miskolc minden zeneoktatási intézménye képviseltette magát. Az igazgató hangsúlyozta: a zeneoktatás egyenlő a tehetséggondozással, hiszen egyéni órákról, differenciált foglalkozásról van szó. A kiváló diákokkal több időt foglalkoznak tanáraik, a legügyesebbek pedig versenyeken mutathatják meg tehetségüket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!