Kazincbarcika hírei

2016.02.12. 13:54

Finom hurkát idén is Sajóivánkáról

Sajóivánka - Hatodik alkalommal rendezik meg február 13-án a Sajóivánkai Hurkatöltő Fesztivált.

Sajóivánka - Hatodik alkalommal rendezik meg február 13-án a Sajóivánkai Hurkatöltő Fesztivált.

Idén is lesz Hurkatöltő Fesztivál Sajóivánkán, a településen azonban először nyitják ki jelképesen a kapukat, hiszen az eredetileg helyi rendezvénynek indult program minden érdeklődőt vár finom hurkákat kóstolni. Emellett persze számtalan program, koncertek és humor is várja a kilátogatókat az ingyenes rendezvényen.

2010-ben az új képviselő-testület felállása után gondoltak arra, hogy jó lenne egy olyan fesztivált rendezni Sajóivánkán, amely a szórakozás és a gasztronómia mellett a hagyományőrzésről is szól. Ilyen még élő hagyomány volt a környéken a disznóvágás és az ahhoz kapcsolódó hurkatöltés, így jött a Hurkatöltő Fesztivál ötlete – mondja Seszták Ottó, a település polgármestere.

Az eltelt öt év és rendezvény alatt azonban egyre több látogatót vonzott a fesztivál, hiszen egyre több vendég érkezett egyéb településekről a finom hurka hírére, és már az év vége felé sokan érdeklődtek, hogy mikor tartják a következő fesztivált. Ahogy a polgármester mondja, sokan tartanak a hurkakészítéstől, ami valóban nem is egyszerű, így szívesen mennek el a fesztiválra, hogy ott kóstoljanak és vásároljanak belőle. Ugyanakkor a versenyen részt vevők és a rendszeresen disznót vágók is szívesen mennek ellesni egymástól a fogásokat, ízesítéseket.

A rendezvény tehát kinőtte magát, ezért úgy döntöttek, hogy lépnek egy nagyot és növelve a programok és a fellépők számát elkezdik reklámozni a fesztivált és a települést, hogy minél többen látogassanak hozzájuk.

Seszták Ottó hozzátette: messze földön híres a sajóivánkaiak vendégszeretete, gyönyörű környezete van a településnek, és egy a hagyományokhoz kapcsolódó faluházzal is rendelkeznek, amit érdemes lehet megnézni.

- ÉM -


Tudnivalók

A program a versennyel indul reggel nyolckor, amelyhez az Emődi Tehéntánc Zenekar húzza a talpalávalót, a helyi fellépők mellett színpadra áll Ihos József kabaré-előadásával és a Borsalino zenekar is. A fesztivál speakere Vajtó Laci.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!