Sport

2019.04.11. 13:04

Birkózó Eb - Barka tussal negyeddöntős, Sleisz kikapott

Bukarest - Az 57 kilós Barka Emese győzött, míg a 65 kilogrammos Sleisz Gabriella kikapott a nyolc közé jutásért a bukaresti birkózó Európa-bajnokság csütörtöki napján.

Bukarest - Az 57 kilós Barka Emese győzött, míg a 65 kilogrammos Sleisz Gabriella kikapott a nyolc közé jutásért a bukaresti birkózó Európa-bajnokság csütörtöki napján.

Ahogy az várható volt, a csepeliek háromszoros világbajnoki bronzérmesének egy cseppet sem okozott gondot a hazai közönség előtt szereplő Denisa Iuliana Fodor legyőzése. Az Európa Játékok-győztes magyar birkózó az első pillanattól aktívabb volt, emiatt egy perc után figyelmeztették román vetélytársát. Ezt követően a 29 éves Barka egy hirtelen mozdulattal megragadta Fodort, oldalára döntötte (4-0), majd két vállra fektette.

Sleisz viszont a lehető legnehezebb ellenféllel kezdett, ugyanis a kategória világ- és Európa-bajnoka, Petra Maarit Olli várt rá. A finn eleinte nem tudta érvényesíteni a papírformát, mert az ESMTK versenyzője minden fogásból ki tudott bújni. Másfél perc után passzivitásért megintették a magyart, aki nem tudott pontot csinálni a következő fél percben, így 1-0-s hátrányba került. Olli nem sokkal a szünet előtt villant meg először, amikor Sleisz lábát elkapva sikerült egy mögékerülést bemutatnia (0-3). A pihenőt követően jobban ment előre Sleisz, de ezt kihasználta ellenfele, aki a magyar egy indításánál ellépett előle, földre rántotta őt, a mögékerülés után pedig meg is pörgette (0-7).

Innentől mindkét sportoló inkább a meccs végét várta, Olli még egy magyar akciót megkontrázva 9-0-ra alakította a végeredményt. Amennyiben a finn - a várakozásoknak megfelelően - döntőbe jut, akkor Sleisz pénteken a vigaszágon folytathatja a küzdelmet.

A csütörtök délelőtti programban további két magyar lép szőnyegre: az 53 kilós Dénes Mercédesz és a 62 kilós Sastin Marianna szintén a nyolc közé jutásért kezd, este pedig az 59 kilós Galambos Ramóna és a nehézsúlyú Németh Zsanett (76 kg) a bronzmérkőzésen lesz érdekelt.

-MTI-

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!