Asztrológia

VÍZÖNTŐ

VÍZÖNTŐ

Szerdán kísértésbe hozhat valaki a bolygók jelzése szerint. Lehet, hogy ez az illető megpróbál rábeszélni valamire, ami egyáltalán nem tetszik neked. Ha rossz érzésed van, egyszerűen utasítsd el az ajánlatot, ne engedd magadat kétes dolgokba belevinni.

HALAK

HALAK

A Rák Hold miatt is lehet, hogy szívesen lustálkodnál egész nap, és bizonyára örülnél, ha ma kivételesen mások végeznék el helyetted a feladatokat, de legalábbis annak nagy részét. Sajnos erre nincs sok esély, úgyhogy inkább kapd össze magad, és végezz minél előbb a munkával. Utána jöhet a jól megérdemelt pihenés.

KOS

KOS

A Rák Hold türelmetlenné és túlérzékennyé tehet. Nem bírod a szentimentális hangulatot, pedig szerdán bőven lesz benne részed. Jobb lenne, ha egyedül dolgoznál, akkor legalább a saját tempódban haladsz a feladatokkal. Van valaki a környezetedben, akinek az önsajnálata különösképpen irritál. Próbálj nem figyelni rá.

BIKA

BIKA

Nem elég jól dolgozni, az is fontos, hogy ezt mások is egyértelműen lássák, észrevegyék. Az sem ártana, ha szerdán a szokottnál kicsit többet trécselnél a kollégákkal és a főnököddel is. Használd ki a mai nap lazább hangulatát az emberi kapcsolatok ápolására!

IKREK

IKREK

Hajlamos leszel szerdán kizárólag a hibákra összpontosítani. Legyen az párkapcsolat, munkahelyi barátság, ha valami nem tökéletes, akkor csak erre az egy tényezőre tudsz koncentrálni. Márpedig, ha egy szituációban valami zavar, azt biztosan hosszú távon te egészen biztosan nem viseled el. Vagy mondd ki, amit gondolsz, de még jobb lenne, ha a pozitívumokra figyelnél.

RÁK

RÁK

A Hold szerdán már a Rákban jár, és ettől igazán kezded átérezni a karácsonyi hangulatot. Te egyébként is nagyon segítőkész típus vagy, de most saját magadon is túlteszel: ha senki nem kéri, akkor is besegítesz a többieknek. Akkor jársz a legjobban, ha figyelsz a megérzésekre is: vedd az adást, hogy kinek jó ez, illetve kinek inkább kellemetlen...

OROSZLÁN

OROSZLÁN

Szerdán jobban teszed, ha kivételesen nem a szívedre, hanem az eszedre hallgatsz. Az érzelgősség furcsa helyzetekbe sodorhat, és még a közlekedésben is megnehezítheted a saját dolgodat. Idegesen, kimerülten semmiképpen ne ülj a volán mögé!

SZŰZ

SZŰZ

A Hold szerdán már az érzelmes Rák jegyében jár, amelynek köszönhetően te is nyitottabb leszel mások problémáira. Azt is jelenti ez ugyanakkor, hogy picit túl sok is lehet az empátia, és könnyen olyasmibe is beleütheted az orrodat, ami amúgy nem tartozik rád.

MÉRLEG

MÉRLEG

A közös munka szerdán nagyon jól megy neked, főként, ha érvényesíteni tudod az akaratodat. Ráadásul bölcs döntéseket hozhatsz, és jó szövetségeseket találhatsz. Olyasmit is megérezhetsz, megsejthetsz most, amit a másik titokban tart. Figyelj, mert nagyon kiélesedik az intuíciód.

SKORPIÓ

SKORPIÓ

A Hold vizes jegyben jár, ami felerősíti az intuíciódat. Szerdán ráadásul lesz egy döntés, amit nem igazán lehet a racionalitás talaján meghozni, mert annál most egyszerűen több kell… Használd a megérzéseidet, és hagyd, hogy azok vezéreljenek.

NYILAS

NYILAS

A Nap és a Mars is a Nyilasban jár, ami szinte legyőzhetetlenné tesz téged. De azért óvatosan a lendülettel, mert most arra is hajlamos vagy, hogy nagy(obb) kockázatot vállalj. Igazán nyerő pedig akkor lehetsz, ha a tetterőt racionalitással párosítod.

BAK

BAK

Ha egy napod ennyire tele van tennivalóval, mint a szerdai, az úgy hat, mint a dopping, hiszen rád igazán jellemző a mondás, amely szerint teher alatt nő a pálma. Igazán fel tudsz pörögni, és ilyenkor érzed csak igazán, hogy zajlik körülötted az élet.