2025.06.12. 07:00
Szívvel és ésszel a lengyel murván
Hadik András és Juhász István a rali Európa-bajnokság idei negyedik futamán bizonyíthat hétvégén.

Fotó: Marosréti Ervin
Ezekben a hónapokban rendkívül sűrű a rali Európa Bajnokság programja. A spanyol szezonnyitó után Veszprémben randevúzott egymással a mezőny, három héttel ezután pedig már Svédországban nyomták tövig a gázpedált. És máris itt az év negyedik versenyhétvégéje. Az ERC-s egységek ezúttal Lengyelországban mérik össze az erejüket a magyar futamhoz hasonlóan ezúttal is murvás körülmények között.
Hadik András és Juhász István a nagy távolság és a zsúfolt program miatt Skandináviába nem utazott el, most viszont már gőzerővel készülnek a nagy tradíciókkal rendelkező lengyel viadalra.

Tempós, gyors pályák
- Kétszer jártunk már ezen a helyszínen, igaz akkor csak nézőként figyeltük a vb mezőnyét. Nyilván a mostani helyzet egészen más, felvételekről megnéztük a pályákat, viszont a személyes tapasztalat mindig többet ér - avatott be a részletekbe Hadik András. - Nehéz dolgunk lesz, közel kétszáz murvás versenykilométer komoly kihívást jelent számunkra is. Tempós, alapvetően sima, alacsony tapadású gyorsokat jelöltek ki a szervezők. A legfontosabb, hogy célba érjünk, ne csináljunk hülyeséget és pontokat gyűjtsünk. Azt is szem előtt kell tartanunk, hogy három hét múlva ismét verseny lesz, és Rómában is szeretnénk ott lenni. Ehhez arra van szükségünk, hogy épségben, karcmentesen teljesítsük a lengyel futamot. Hadik András kíváncsian várja a hétvégét, hiszen ismét egy olyan helyszínen ralizhatnak, ahol korábban még nem. A jó hangulat garantált, a csapat és az autó felkészülten várja a megmérettetést.
Szívvel és ésszel a lengyel murván
Fotók: Marosréti ErvinKevesebb rutin
- Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mire leszünk képesek Lengyelországban - erősített rá a korábbi négyszeres magyar bajnok ralis. - Már csak azért is, mert az aszfaltos borításhoz képest murván jóval kevesebb a tapasztalatunk. Hiába áll mögöttünk több évtizedes pályafutás, a versenyek jelentős részét aszfalton teljesítettük. Itthon legfeljebb évente két viadal volt a lazább borításon. Most Veszprémben mentünk májusban, és máris itt a folytatás. Remélem, hogy ezúttal nem kapunk defektet, ebből a szempontból közel sem olyan “gyilkos” helyszínek várnak ránk, mint a Balaton-felvidéken. Az előrejelzések alapján száraz, napos körülmények lesznek, ami ugyancsak nem baj, hiszen a gumiválasztás szempontjából megkönnyíti a helyzetünket. A lengyelországi ERC futamon összesen tizennégy szakasz vár a mezőny tagjaira. A gyorsaságik össztávja megközelíti a kétszáz kilométert.
ERC Orlen 81. Rally Poland 2025 programja
Június 13. (péntek):
13:01, Kvalifikáció, Baranowo
14:00, Shakedown, Baranovo
17:00, Rajtceremónia
19:00, SS1 - Mikolajki Arena (2,5 km)
Június 14., (szombat):
10:00, SS 2 - Swietajno (16,3 km)
10:50, SS 3 - Olecko (20 km)
11:40, SS 4 - Stare Juchy (13,6 km)
15:30, SS 5 - Swietajno (16,3 km)
16:20, SS 6 - Olecko (20 km)
17:10, SS 7 - Stare Juchy (13,6 km)
19:00, SS 8 - Mikolajki Arena (2,5 km)
Június 15., (vasárnap):
8:00, SS 9 - Mikolajki (7,6 km)
9:05, SS 10 - Pozezdrze (20 km)
10:35, SS 11 - Gmina Mragowo (15,2 km)
12:40, SS 12 - Mikolajki (7,6 km)
13:45, SS 13 - Pozezdrze (20 km)
16:05, SS 14: Gmina Mragowo (Power Stage, 15,2 km)
17:30, Ünnepélyes célceremónia (Main Square, Mikolajki)

Tragikus tréning
A lengyel Eb-futam nulladik napján egy tragikus baleset történt. A hétvégi futamra tesztelt a mezőny Pasym és Elganowo közötti zárt szakaszon, amikor a Junior ERC kategóriában negyedik helyen álló Matteo Doretto elhunyt. A 21 éves olasz versenyző autója egy fának csapódott, az életét a helyszínre érkező mentők már nem tudták megmenteni. A 26 éves navigátorát súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
A Master ERC állása
1. Vlček Martin, Kunst Jakub (csehek, Škoda Fabia RS Rally2) 66 pont
2. Jos Verstappen, Jamoul Renaud (holland-belga, Škoda Fabia RS Rally2) 54 pont
3. Biedrzyński Dariusz, Fiołek Rafał (lengyelek, Hyndai i20 N Rally2) 53
4. Ollé Sasa, Ollé Rebeka (Škoda Fabia RS Rally2) 51 pont
5. Henning Solberg, Prévot Stéphane (norvég-belga, Škoda Fabia RS Rally2) 30 pont
6. Hadik András, Juhász István (Ford Fiesta R5 MK II) 24 pont