2025.06.18. 10:49
Ő a második távozó
Változás a vármegyei klub keretében. Ekkor kezdi a gárda a nyári felkészülését.
Az NB II-es Mezőkövesd Zsóry FC labdarúgó csapata közös megegyezéssel szerződést bontott Farkas Dániellel. A 2024/2025-ös szezonban mindössze két mérkőzésen lépett pályára. A 32 esztendős védő korábban két évig a DVTK-ban játszott, ezt megelőzően hat évig erősítette a kövesdi klubot. Juhász István Bence után, aki az Újpest FC-hez igazolt, ő a második távozója a klubnak. Kölcsönadási szerződésük lejárta után visszatértek csapatukhoz: Szendrei Ákos (Paks), Horváth Kevin, Oláh Benjámin (Nyíregyháza Spartacus FC), Posztobányi Patrik (Puskás Akadémia FC), Keresztes Bence (Szentlőrinc), míg a Debreceni VSC-vel való kooperációs szerződés lejártát követően Cibla Flórián, Doktor Zsolt, Vidnyánszky Mátyás, és Hornyák Csaba visszatért anyaegyesületéhez. A Mezőkövesd Zsóry FC együttese is, hasonlóan a DVTK és Kolorcity Kazincbarcika csapatához, június 23-án kezdi el a nyári felkészülést. A tervek szerint a gárda hat edzőmeccset vív majd, a kövesdiek végig a Zsóry Edzőközpontban készülnek majd a következő idényre.
