2025.06.12. 12:54
Ez az edző válasza arra, hogy kiesőnek könyvelik el őket
Tovább szeretné építeni a feljutó stílusos fociját. A Kazincbarcika hazai pályája nem lesz ismeretlen az új szakvezető, Kuttor Attila számára.

Fotó: KBSC
A Kolorcity Kazincbarcika SC labdarúgó csapata óriási szenzációt szolgáltatva a második, feljutó helyen végzett az NB II legutóbbi szezonjában. Az észak-borsodiak történetük során először vívták ki az élvonalbeli tagságot, amelyet Erős Gábor vezetőedző irányításával értek el. A tréner, és a klub útjai azonban pár nappal később elváltak, a KBSC-nél így új szakembert kerestek, aki nekiveselkedik a 2025/2026-os NB I-es pontvadászatnak. A választás Kuttor Attila személyére esett, aki miskolci születésű, futballozott Diósgyőrben, illetve volt vezetőedző Mezőkövesden, két alkalommal is. A Barcika tehát a harmadik borsodi klubja lett.

Kuttor Attila: szurkolói szemmel
– Olyan nagy dolgot nem terveztem a nyárra, a megkeresés előtt annyi volt biztos, hogy június 26-án lesz a lányom esküvője – kezdte nyilatkozatát Kuttor Attila. – Nyaralást sem ütemeztem be, tulajdonképpen tavaly február közepe, mióta eljöttem Mezőkövesdről, pihentem. Ez persze nem jelentette azt, hogy nem néztem meccseket, nem gondolkodtam azon, mi lenne, ha én lennék abban a bizonyos szituációban. A futball az életem, az ezzel járó szakmai ártalom pedig a mérkőzések követése, az elemzés, nem tudom azokat szimplán szurkolói szemmel követni. Igyekeztem azt elkerülni, hogy személyesen, bármelyik stadionban megjelenjek, elkerülve azt, hogy kombináljanak az adott kolléga, valamint a magam jövőjével kapcsolatban. Ettől függetlenül egy-egy találkozón ott voltam ,,élőben", de ezeken is csupán a baráti kötődések miatt.
Az 1970-es születésű tréner hozzátette, a barcikai érdeklődés is csupán akkor jött, amikor tisztázódott Erős Gábor jövője.
– Abszolut korrekt volt, hogy addig nem tárgyaltak senkivel a barcikaiak, hiszen az elsődleges elképzelés az volt, hogy őt szerették volna megtartani. Aztán amikor kiderült, hogy másképpen alakult a dolog, akkor kerestek meg, a beszélgetések során azt éreztem, tényleg szeretnék, ha együtt dolgoznánk – közölte Kuttor Attila.
Sajókazincról
Felvetettük azon témát is a korábban 560 NB I-es mérkőzésen pályára lépő egykori védőnek, vajon más-e ,,itthon", pár kilométerre a szülővárostól munkát vállalni, mint más vármegyében, más klubnál.
– Hogyne lenne más – vágta rá. – Azt hiszem, nem kell külön ecsetelnem, hogy mit jelent számomra, és a feleségem számára is Miskolc, Borsod. Diósgyőrben nevelkedtem, aztán 1998-ban visszajöttem, a párom is a klubban kosárlabdázott. Ami érdekes, és amit még nem igazán mondtam el, hogy nagypapám, aki a múlt században a kilencszázas évek elején született, Sajókazincról, az egykori bányászfaluból származott. Később ugye összevonták Barcikával, és lett így Kazincbarcika. Viszont a városban a mostani időszakot megelőzendő elég régen voltam, még 1990-ben, amikor Lipcsei Petiék az osztályozó-visszavágóját játszották a Honvéd ellen. Akkor már Székesfehérváron fociztam, de otthon, Miskolcon tartózkodtam, és kimentem Barcikára. Nem most volt, az biztos, az eltelt 35 év alatt más irányba vitt az utam, úgy még aktív labdarúgóként, aztán pedig edzőként.
Küzdeni fognak
Hogy mit vár, remél új csapatától, mit szeretne megvalósítani, ezekre a kérdésekre ezeket válaszolta Kuttor Attila.
– Az NB II-ben egy nagyon stílusos futballal rukkolt ki a csapat, ami nekem nagyon szimpatikus volt, és ami tulajdonképpen a feljutást is eredményezte. Ez a fajta labdarúgás közel áll hozzám is, úgyhogy szeretném ezt tovább építeni, fejleszteni. A cél mi más is lehetne, mint a bennmaradás elérése. Már most hallom, olvasom, hogy meg van az egyik biztos kieső, a Barcika, de én, valamint a klubvezetés is bízik majd abban, hogy meg fogjuk állni a helyünket. Szó nem lehet arról, hogy bárki ellen feladjunk majd mérkőzést, a csapat mindegyik meccsen küzdeni fog, ezt garantáljuk. Minden edzőnek meg vannak a maga elképzelései, elvárásai, hogy milyen légkört szeretne kialakítani az öltözőben, milyen szabályokkal, ez majd ki fog alakulni a közös munka alatt. Ami biztos, hogy a hazai pályánk, Mezőkövesd számomra nem lesz idegen, már meg is kaptam egy-két helyről, hogy azért egyeztem meg a Barcikával, mert ismerem a kövesdi pályát...
A KBSC vezetőedzője hozzátette azt is, hogy teljes mértékben benne van a keretkialakításban, és azon munkálkodnak a vezetéssel, hogy egy ütőképes társaság alakuljon ki. Azokra nyilván számítanak, akik ,,élő" szerződéssel rendelkeznek, a múlt szezonban kölcsönben a KBSC-nél játszók, és a kooperációban lévők visszamentek klubjukhoz.
– Volt egy rutinos magja az NB II-ben a Barcikának, manapság nem az számít, és én sem azt nézem, hogy ki, hány éves, hanem azt, hogy jó játékos, vagy nem jó játékos. Szeretném, ha ők maradnának, számítanék a rutinjukra, a tapasztalataikra, arra a karakterre, amit ők képviselnek, ez a pályán rengeteg ér – zárta nyilatkozatát Kuttor Attila.
A Kolorcity KBSC programja
- Június 19-20-21., szerda-csütörtök-péntek
egészségügyi felmérések és fizikai tesztek - Június 23., hétfő (Kolorcity Aréna)
az első közös edzés - Június 25-29., szerda-vasárnap (Telki edzőközpont)
edzőtábor - Június 27., péntek (17.00)
Monor SE - Kolorcity Kazincbarcika SC (Telki Edzőközpont, zárt kapuk mögött)
Július 5., szombat - Kolorcity Kazincbarcika SC – Mezőkövesd Zsóry FC (Kolorcity Aréna)
Július 12., szombat - FC Tatran Presov – Kolorcity Kazincbarcika SC (Eperjes)
Július 19., szombat - Kolorcity Kazincbarcika SC – MFK Zemplín Michalovce (Kolorcity Aréna)
NB I, 1. forduló
Július 25-26-27., péntek-szombat-vasárnap