boon.hu video

2025.05.21. 19:30

A tizedik hely után már épül a következő szezon csapata

Befejeződött az évad a miskolci pólócsapatnál. Az MVLC gárdája új edzővel indul neki a következő szezonnak.

A tizedik hely után már épül a következő szezon csapata

Fotó: Kamarás Péter

A Boon.hu sportos podcastjának legutóbbi vendége Bachner András, a PannErgy-Miskolci VLC élvonalbeli férfi vízilabda csapatának szakmai tanácsadója volt. Az OB I-es együttes számára nemrégiben fejeződött be a 2024/2025-ös szezon, amelyben az MVLC a 10. helyen végzett. A borsodiak gyakorlatilag megismételték egy évaddal korábbi pozíciójukat, hiszen akkor is ezt a helyezést érték el. A tények kedvéért: a bajnokságot az FTC-Telekom nyerte a VasasPlaket, illetve a BVSC-Manna ABC előtt. A szakember elmondta, a csapat többre lett volna képes, azonban elfogadták a realitást, és már a következő szezon együttesét építik. Kiderült, hogy új tréner, Popovics Miklós irányítja majd a gárdát, aki egyébként már több mint tíz éve az MVLC alkalmazásában áll. Előzőleg két alkalommal volt beugró edző, ,,tűzoltóként" akkor jól megoldotta a feladatokat, a klubvezetés maximálisan bízik a fiatal szakemberben, ahogyan Bachner András fogalmazott, ,,...jó karmestere lesz az új zenekarnak". 

MVLC
Az MVLC szakmai tanácsadója, Bachner András (jobbra) és Vismeg Botond kézfogója.
Fotó: Kamarás Péter                                    

MVLC: két távozó

A miskolci klub prominense beszélt két emblematikus játékosukról is, akik elhagyják a csapatot. Az annak idején Sárospatakról Miskolcra került Vismeg Botond abbahagyja a pólót, míg Oltean Sebastian hazaigazol Nagyváradra. ,,Sebit az édesapja 11 éves kora óta hordta Debrecenbe, ő ugyanis ott dolgozott, tehát a DVSE-nél nevelkedett. Játszott tehát a hajdúsági klubnál, Pécsen, az utóbbi 3 évet pedig nálunk. Minden klub csak álmodni tud az olyan jellemű, hozzáállású emberről, mint ő, aki edzésen, meccsen százszázalékot igyekszik adni. Nagy motivációt jelentett a számára, hogy tavaly megjárta az olimpiát a román válogatottal, az pedig óriási teljesítmény tőle, hogy a nagyon erős magyar bajnokságban a második tudott lenni a góllövőlistán. Ez a csapatnak is büszkeség, nagyon sokat tett az MVLC asztalára" – fogalmazott Bachner András.

A szakember azt is hozzáfűzte, sokat fog változni a bajnokság, a játék, a csapatuk fiatal lesz, amely kemény munkát fog elvégezni annak érdekében, hogy ezt a fajta pólót kondicionálisan bírják. Bachner András kifejezte abbéli reményt is, hogy a klub a közeljövőben ismét kiléphet a nemzetközi porondra.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!