Gyász

2025.05.29. 15:49

Dárdai Pál öccse a pályán vesztette életét – Kiss Máté, Fehér Miklós és Lóránt Gyula szomorú tragédiája

Tragédiák, amelyek nyomot hagytak a magyar labdarúgásban. Kiss Máté Bence szomorú esetét nagyon nehéz feldolgozni.

Dárdai Pál öccse a pályán vesztette életét – Kiss Máté, Fehér Miklós és Lóránt Gyula szomorú tragédiája

Tegnap felfoghatatlan tragédia rázta meg egész Magyarországot azzal, hogy Kiss Máté Bence, a cigándiak játékosa, egy utánpótlás mérkőzésen szenvedett olyan súlyos belső sérüléseket egy ütközés következtében, hogy a tragédiát követően a kórházban életét vesztette. Az eset semmiképpen sem nevezhető gyakorinak, hiszen a fiatal labdarúgó nem fejsérülést szenvedett az ütközésben, hanem a létfontosságú szervei roncsolódtak olyan szinten, amin már sajnos a műtéti beavatkozás sem segített. Természetesen nem ez az első eset, amikor egy sportoló a pályán szenved végzetes vagy súlyos egészségügyi károkat. Az elmúlt években több olyan történet is megrázta a magyar futballt, amikor fiatalok vagy felnőtt játékosok összeestek, ütközés vagy rosszullét következtében életveszélybe kerültek, vagy tragikus módon már nem tudtak rajtuk segíteni. Összegyűjtöttük azokat az eseteket, amikor hasonló tragédiák történtek a magyar labdarúgásban.

Kiss Máté
Nehéz feldolgozni Kiss Máté Bence elvesztését
Fotó: szon.hu

 

Kiss Máté Bence esete egyedi, 

Magyar labdarúgók halálos kimenetelű tragédiái a pályán:

Lóránt Gyula - 1981. május 31.

,, Az aranycsapat egykori 37-szeres válogatott középhátvédje. Lóránt Gyula vasárnap délután Szalonikiben, csapatának, a PAOK Szalonikinek az Olümpiakosz elleni mérkőzésén nem sokkal azután, hogy csapata megszerezte a találkozó sorsát eldöntő egyetlen gólt, tragikus hirtelenséggel, szívroham következtében elhunyt. 58 éves volt. A szomorú hírt Salamon József, a PAOK Szaloniki játékosa közölte szerkesztőségünkkel.”

Salamon József, a DVTK legendás védője a pályáról nézte végig a történéseket.

„Neki köszönhettem, hogy kipróbálhattam magamat légiósként, az ő kifejezett kérésére szerződtetett ezerkilencszáznyolcvanban a PAOK. Jól ismerte édesapámat, még játszottak is egymás ellen. Lóránt Gyula szerepvállalása jót tett a görög együttesnek, stabilan tagja volt az élmezőnynek. Kemény, de következetes edző volt. Egyszer szivarral kínált, s bár nem dohányoztam, tőle illett elfogadni. Tragikus halála megdöbbentett. Amikor láttam a pályáról, hogy lélegeztetik, szinte fel sem tudtam dolgozni az eseményeket.”

Lóránt Gyula, az Aranycsapat 37-szeres válogatott középhátvédje

Dárdai Balázs - 2002. július 20.

A mérkőzés 23. percében Dárdai Balázs a félpályánál becsúszva próbálta szerelni az egyik körmendi játékost. A szerelés után felült, a bokájához nyúlt, majd a hátára esett. A játékvezető, aki közvetlen közel volt az esethez, azonnal intett a gyúrónak, menjen a pályára. Balázst a kiérkező mentők 50 percig próbálták újraéleszteni, ami sajnos nem sikerült.

"Szegény Balázs rendkívül sportszerű életet élt, és bár nem vagyok orvos, azt tudom a boncolás alapján, a szíve nem volt rendben. Azt azonban, hogy a szívizomgyulladása veleszületett vagy mostanában szerzett betegség volt-e, csak a szövettani vizsgálat mutatja majd ki. Pár hónapja ugyanis átesett vérvételen, terheléses EKG-n, panaszai sem voltak, semmi nem utalt a gondra" - mondta ifj. Dárdai Pál.

Dárdai Balázs, a pályán vesztette életét.

Fehér Miklós - 2004. január 25.

Fehér Miklós halálesete az egész világot megrázta, az ígéretes labdarúgó a Benfica játékosaként halt meg a Vitoria SC elleni találkozón. A sportoló egyik pillanatról a másikra esett össze a pályán, amit a portugál televízió élőben közvetített. A sportorvosok azonnal berohantak hozzá, megkezdték újraélesztését, majd mentővel szállították kórházba. Nem sokkal éjfél előtt, 2004. január 25-én bejelentették, hogy állapotán nem tudtak segíteni, még a baleset napján elhunyt. Az orvosszakértő a jelentésében hirtelen szívmegállást állapított meg.

A legendás Eusébio a tragédia után így nyilatkozott:

"Fehér Miklós az egyik legnagyobb futballsztárunk volt akkoriban. Mindig nagy örömmel jött haza a válogatotthoz. Nemcsak remek labdarúgó volt, hanem nagyszerű, közösségi ember is, mindenki kedvelte őt. Az edzéseken keményen dolgozott, a pályán pedig mindent megtett a győzelemért. Nagyon megrendített bennünket a halála. Nekünk kötelességünk ápolni az emlékét, és foglalkoznunk kell vele, nemcsak a szomorú évfordulókon,,

Fehér Miklós mindössze 24 évet élt.

 

A magyar futballrajongók szemtanúi lehettek olyan eseményeknek is az elmúlt években, ahol imádkoznunk kellet egy-egy játékosért, de szerencsére nem történt "nagyobb" baj:

Lovrencsics Gergő - 2017. május 31.

A Vasas – Ferencváros Magyar Kupa döntő 89. percében Lovrencsics Gergő, a Ferencváros védője és Murka Benedek, a Vasas csatára ütközött egymással a levegőben. A zöld-fehérek válogatott játékosa a földre zuhant, és elvesztette az eszméletét. Klubja egészségügyi stábja szaladt be hozzá, majd némi késlekedés után a pálya szélén elhelyezkedő orvosok is megérkeztek .Az életmentő készüléket tartalmazó táskával az angyalföldiek kapusa, Nagy Gergely futott a horrorbaleset helyszínére, hogy hamarabb segíthessenek. A játékosok közül akadt, aki sírt a pályán a drámai jelenet közben. Végül szerencsésen megúszta Lovrencsics a történteket, a hordágyról már integetett a szurkolóknak, majd a kórházi ágyáról is üzent, miután megkapta a kupagyőzelemért járó aranyérmet.

Lovrencsics Gergő a Ferencváros színeiben.

Varga Barnabás - 2024. június 23.

Egy ország aggódott Varga Barnabásért, aki a Skócia ellen 1–0-ra megnyert találkozó második félidejében szenvedett súlyos fejsérülést. A Ferencváros labdarúgóját azonnal bevitték a mentők a stuttgarti kórházba, ahol műtéten esett át. Mint kiderült, a támadó arccsontja több helyen is eltört.

Varga Barnabás gólöröme.

Szalai Ádám - 2024. november 16.

Szalai Ádám rosszul lett a holland-magyar Nemzetek Ligája-mérkőzés elején. Marco Rossi szövetségi kapitány korábbi csapatkapitányához, és október óta pályaedzőjéhez kétségbeesve hívták az egészségügyi személyzetet. Idegtépő percek teltek el úgy, hogy a kispadnál eltakarták az orvosi intézkedést, amit a pályáról is aggódva figyelték Szoboszlai Dominikék. Végül bő tíz perc elteltével Szalai Ádámot hordágyon vitték el a közönség tapsa kíséretében.

Szoboszlai Dominik és Szalai Ádám.

A szerdán reggel elhunyt Kiss Máté Bence esetéről a szon.hu-n is olvashatt itt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!