Friss hír!

2025.05.31. 09:53

Elváltak az útjai a sikeredzőnek és az NB I-be jutott klubnak

A Barcika új trénerrel vág neki történelmi NB I-es szezonjának. A Kazincbarcika június 23-án kezdi el a felkészülést az élvonalbeli bajnokságra, még kérdés, kivel.

Elváltak az útjai a sikeredzőnek és az NB I-be jutott klubnak

Múlt vasárnap a labdarúgó másodosztály utolsó fordulója után kiderült, hogy a Kisvárda mellett a Kolorcity Kazincbarcika SC csapata jut fel másodikként az NB I-be. Az észak-borsodiak ezzel történelmi tettet hajtottak végre, ugyanis korábban sosem szerepeltek a honi futball élvonalában. Az Erős Gábor által irányított csapat hétfőn szurkolókkal közösen ünnepelte meg ezt az óriási sikert, ám a szakmai vezető jövőbeli sorsával kapcsolatban már ekkor is bizonytalan nyilatkozatok láttak napvilágot.

Kazincbarcika
Úgy tudjuk, Erdős Gábor, a Kolorcity Kazincbarcika SC trénere és a klub által vázolt "dolgok" távol álltak egymástól Fotó: KBSC

Kazincbarcika: tárgyalások kezdődtek

A tréner a boon.hu-nak ekkor adott nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy ezen a héten tárgyalni fog a vezetőkkel, és a hét végéig mindenképpen lezárul a kérdés, hogy ő marad-e a barcikai csapat szakmai munka irányítója. A boon.hu információi szerint a klub által vázolt "dolgok" távol álltak attól, amit Erős Gábor szeretett volna, ebben nem is sikerült előrelépést elérni, így a felek elköszöntek egymástól. 

Az is kérdés, hogy a stáb többi tagja (mint például Simon László videóedző-asszisztens-edző, Dobos Attila erőnléti edző) marad-e a kazincbarcikai csapatnál. Az sem volt nyílt titok, hogy Erős Gábort többek között korábbi klubja, a Kisvárda is megkereste nemrégiben, és információnk szerint tettek egy, a barcikainál jobb ajánlatot az edzőnek. Az elválásról a KBSC ma reggel az alábbiakat tette közre a közösségi oldalán és honlapján:

𝗘𝗿ő𝘀 𝗚𝗮́𝗯𝗼𝗿 𝘁𝗮́𝘃𝗼𝘇𝗶𝗸 𝗮 𝗞𝗼𝗹𝗼𝗿𝗰𝗶𝘁𝘆 𝗞𝗮𝘇𝗶𝗻𝗰𝗯𝗮𝗿𝗰𝗶𝗸𝗮 𝗦𝗖-𝘁ő𝗹

A Kolorcity Kazincbarcika SC labdarúgócsapatának vezetőedzője, Erős Gábor nem hosszabbítja meg lejáró szerződését, így a 2024/2025-ös szezon végével távozik a klubtól.

Sajnálattal vettük tudomásul, hogy nem sikerült megegyezni a folytatásról, de tudomásul vesszük, hogy az edzői pályán mindenkinek megvannak a maga szempontjai, elvárásai, köztük olyanok is, amelyek túlmutatnak a szakmai kihívásokon. Mi Kazincbarcikán mindig is a hosszú távú építkezésben, a közösség erejében és a sport emberi oldalában hittünk. Tisztában vagyunk azzal is, hogy klubunk lehetőségei - különösen anyagi és infrastrukturális szinten - nem mérhetők a legnagyobb hazai klubokéhoz, de azt is tudjuk: amit itt közösen létrehoztunk, az valódi érték.

Erős Gábor vezetésével történelmi sikert értünk el: a Kolorcity KBSC fennállása során először feljutott az NB I-be. Ez az eredmény örökre a klub aranylapjaira kerül, és ebben Gábornak elévülhetetlen érdemei vannak. Köszönjük neki a közös munkát, a befektetett energiát, a megélt sikereket. Döntését tisztelettel elfogadjuk.

Büszkék vagyunk, hogy klubunk segítségével Gábor megmutathatta képességeit, szakmai tudását, valamint az itt töltött idő alatt egy Pro Licences diplomával is gazdagodhat. Ehhez és a további pályafutásához is sok sikert kívánunk, Kazincbarcikán mindig szívesen látott vendég marad.

Miután a csapat június 23-án kezdi el a felkészülést az élvonalbeli bajnokságra, így várhatóan kiderül, ki vezeti a sárga-kékek következő pontvadászatát.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!