Nagy siker kapujában

2025.05.23. 17:11

A Barcika saját nevelésű játékosa: ,,szenzációs eredmény lenne az egyesületnek, a városnak az NB I-be való feljutás"

Vasárnap zárul a másodosztály. A Barcika Kisvárdán vívhatja ki a feljutást.

Vasárnap eldől a feljutás sorsa a labdarúgó NB II-ben, a Kolorcity Kazincbarcika gárdája a már bajnok Kisvárda otthonában lép pályára. A Barcika, győzelmével története során először szerepelne az első osztályban. A KBSC volt játékosát, mostani utánpótlás-edzőjét, Kőrösi Gábort kérdezte a Borsod Online.

Barcika
Kőrösi Gábor barcikai mezben. Fotó: Olvasó

A Barcika sok jó, kreatív játékossal rendelkezik

Mennyi időt töltött el a barcikai klubban? – kérdeztük a volt középpályást:
– Az utánpótlásban nevelkedtem, majd játszottam a felnőttben is. Innen vezetett az utam Tiszaújvárosba Olefin SC-hez, ahol az NB III.-ban játszottam, majd újra Barcikán kötöttem ki, egy évet fociztam az NB II-ben. A DFC akkori edzője, Sándor István felfedezett és ő általa kerültem Diósgyőrbe, ahol szintén egy évet töltöttem. Kétszer már halasztottam a katonaságot, így be kellett vonulnom akkor, és a volt diósgyőri, Tóth Miklós hívására egy évet a Keszthelyi Haladás Honvédban játszottam. 1995-ben szereltem le és 2000 nyarán hagytam abba a profi futballt, elég korán 28 éves koromban, bokasérülés miatt. Összesen 7 szezonom volt KBSC színekben.

Hogyan látja a feljutás kérdését? Ott lesz-e a mérkőzésen? – ezt is megkérdeztük, amire az alábbiakat válaszolta:

 Ez egy óriási lehetőség a Barcikának. Kétszer már sikerült osztályozót játszaniuk NB I-es, nagymúltú csapatok ellen, de akkor nem jött össze. Nem sikerült kivívni a feljutást először 1982-ben, az MTK csapata ellen, majd 1990-ben, a Budapest Honvéd ellen. Mindenképp ott leszünk Kisvárdán, edzőtársaimmal, Kálmán Vilmossal és Harnócz Róberttel.

Nem maradhatott el az a felvetés sem, hogy milyen játékkal nyerhet a Kazincbarcika Kisvárdán.
– Nehéz mérkőzés lesz az biztos, attól függetlenül, hogy a Kisvárda már bajnok. A hazaiak a bajnoki címüket fogják ünnepelni, nem akarják vesztesen elhagyni a pályát, ezért presztízs mérkőzésre számítok. A feljutásért lévő másik párharcban – amit a Honvéd vív a Vasas ellen – bízom benne a Honvéd bele tesz mindent a mérkőzésbe. A borsodi csapaton nem lesz nyomás, a sok rutinos játékosok miatt, akik húzzák maguk után a fiatalokat, de nagyon jó az edző és a stáb is. Tisztelik egymást, megtesznek mindent egymásért. A mérkőzés java részében látványos focit játszanak, sok helyzettel, ziccerrel, élmény nézni a játékukat.

Az ön korosztályának akkoriban adódott ilyen lehetősége arra, hogy ilyen jelentős sikert érhessenek el? 

Konkrétan nem volt. Az 1992-1993-as évben a 25. fordulóig vezettük a bajnokságot, de végül még a dobogóra sem kerültünk, a Debrecen jutott fel, Sándor Tamás és Dombi Tibor vezetésével. Két évre rá Lipcsei Imre tréner vezetésével  harmadik helyen végzett a csapatunk.

Hogyan kell hozzáállni egy ilyen nagyon fontos meccshez, lélekben, fejben? kezdetű kérdésre az alábbiakat mondta Kőrösi Gábor:
– Úgy gondolom, abszolút pozitívan, ismerve a mentalitásukat, mindent meg fognak tenni, ahogy tették hazai pályán hétfőn a Mezőkövesd ellen is. Ilyen magasan még nem végzett a Barcika. Ahogy Erős Gábor vezetőedző szokta mondani, ne nyomásként, óriási lehetőségként éljék meg, hogy ha ezt csinálják, biztosan kifizetendő is lesz. Nagy fizikai párharc lesz benne, kreatívak az előrejátékban, a legjobb gólkülönbség is az övék, jó és kreatív játékosok alkotják. Nem tudok, tudtam mindegyik mérkőzésen kinn lenni a stadionban, hiszen a Barcika U19-es korosztályának a vezetőedzője vagyok. De ha tehettem, akkor kimentem, és ha volt közvetítés, akkor online követem, követtem.

Az egykori KBSC-futballista azt is kifejtette, meglátása szerint kik vitték hátukon a csapatot.
– Csapatként kell nézni. Az idősebb magot, Bódi-Varga-Lucas alkotja, de vannak azok a játékosok, akik körré épülnek, felnőnek hozzájuk a többiek is, akár a diósgyőri kooperációs játékosok is. Varga, Bódi, Polgár, Kártik, Fadgyas nem csupán a csapat vázát alkotják, de adnak egy stabilitást is. A középpályás múltamból adódóan az ezen a poszton lévők játéka tetszik leginkább. Varga József nem csak védekező középpályásként, de belső védőként is jól teljesít. Lucas nagyon jól osztogatja a labdát, másrészt nagyon jól lát a pályán. Bódi Ádám az előkészítésben veszi ki a részét, nagyon sok gólpasszal járul a csapat sikeréhez. Végezetül nagyon örülnék annak, ha ezt a lehetőséget a srácok kihasználnák. Felpezsdült ezáltal a fociélet Kazincbarcikán, szenzációs eredmény lenne az egyesületnek, a városnak az NB I-be való feljutás.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!