Labdarúgás

2025.04.23. 19:25

NB II? Miért ne?! –Az edelényi labdazsonglőr visszatérne

A legjobb négy között a Tállya. Kalocsai László kupát nyerne csapatával.

 NB II? Miért ne?! –Az edelényi labdazsonglőr visszatérne

A vármegyei kupa 2024/2025-ös sorozatában már a legjobb négy közé jutásért játszottak a csapatok, csupán egy párharcban nincs még meg a továbbjutó kiléte. Az RSE Tállya együttese nagy skalpot szerzett, hiszen 4-0-val búcsúztatták a vármegyei I. osztály listavezetőjét, az Ózd-Sajóvölgyét. A házigazdák 10-es mezét Kalocsai László viselte, aki az alábbiakkal kezdte:
– Az, hogy bejutottunk a kupa elődöntőjébe, óriási eredmény a csapatnak – és személy szerint nekem is – mondta a 2001-es születésű középpályás. – Az Ózd elleni győzelem különösen emlékezetes volt, hiszen jól ment a játék csapatszinten és egyénileg is. Az ilyen pillanatokért dolgozunk hétről hétre. Természetesen az elődöntőbe jutás önmagában is nagy dolog, de mi nem elégedhetünk meg ennyivel. A célunk egyértelmű: szeretnénk megnyerni a kupát. Ez nemcsak nekünk, játékosoknak jelentene sokat, hanem a klubnak, a vezetőségnek, a szurkolóknak is – mindenki, aki hisz ebben a csapatban, megérdemelne egy ilyen sikerélményt. Egy kupagyőzelem új fényt adna az idényünknek, és talán segítene abban is, hogy a bajnokságban is pozitívabb fordulatot vegyen a szezon.

Kalocsai László
Kalocsai László színezi a középpályát   Fotó:Ráski Gergő 

 

Kalocsai László Edelényben kezdte

– A futball iránti szeretetem Edelényben kezdődött, ott ismertem meg igazán ezt a sportágat, és azóta is meghatározza az életemet – sorolta. – Ezt követően Sajóvölgyében és Mezőkövesden játszottam az utánpótlásban, és innen sikerült elkerülnöm Nyíregyházára a másodosztályba. Jelenleg Tállyán játszom, és nagyon jól érzem magam ebben a közegben. Úgy érzem, hogy egy összetartó, jó közösséget alkotunk, még ha az eredmények eddig nem is teljesen úgy alakultak, ahogy elterveztük. Hiszek abban, hogy sokkal több van ebben a csapatban, mint amit eddig mutattunk – és ezt a szezon hátralévő részében szeretnénk megmutatni. Sokan kérdezik mostanában, hogy látom-e még reálisan a visszatérést a magasabb osztályba. A válaszom egyértelmű: igen. Játszottam korábban az NB II-ben, Nyíregyházán, és bár azóta eltelt néhány év, azt érzem, hogy mentálisan rengeteget fejlődtem.

Fotó: Nyíregyháza Spartacus                        

 

Huszák, példakép

Kalocsai László elárulta az alábbiakat is:
– Fiatalabb fejjel talán túl gyakran és túl nyersen mondtam ki a véleményem, és utólag beláttam, hogy nem mindig ez a célravezető út. Ma már érettebben kezelem az ilyen helyzeteket, és azt gondolom, ez a hozzáállás segíthet abban, hogy újra megálljam a helyem magasabb szinten is. A nyíregyházi időszakot egyébként a karrierem eddigi csúcsának tartom. Akkor Gálhidi György vezetőedző mellett, Huszák Géza volt az edzőm, akire a mai napig példaképként tekintek. Nagyon sokat tanultam tőle – szakmailag és emberileg egyaránt. Emellett szerencsésnek mondhatom magam, mert több kiváló szakemberrel is dolgozhattam: Szalai Attila, Répási László, és Vitelki Zoltán is mind olyan edzők, akik sokat tettek hozzá a fejlődésemhez.

A játék szabadsága

– Gyerekként Messi és Ronaldinho voltak a példaképeim – lenyűgözött, ahogy élvezték a játékot, és ahogy kreativitással, ötlettel töltötték meg a pályát – mondta. – Ez a szabadság számomra is nagyon fontos. Sokan mondják, hogy a játékomon is érződik ez a fajta könnyedség, és ez jól esik, mert valóban szeretek bátran, szabadon futballozni. A Barcelona a kedvenc csapatom, régóta szurkolok nekik. Idén különösen bízom benne, hogy összejöhet nekik a triplázás – követem minden meccsüket, és nagyon drukkolok, hogy újra visszakerüljenek az európai elitbe. A futball mellett jelenleg vagyonőrként dolgozom Mezőkövesden. Nem egyszerű összehangolni a munkát az edzésekkel és a meccsekkel, de ha valamit igazán szeretsz, akkor megtalálod az energiát és az időt is. Ez az életformám, és amíg érzem magamban az erőt, a motivációt és a vágyat, addig szeretnék a pályán lenni. Hiszek benne, hogy még sok jó dolog vár rám a labdarúgásban – és ezért minden nap teszek is.
 

Kalocsai-tények

 

  • Született: 2001.06.07 
     
  • NB II-es merkőzései: 34/1
  • (2021/2022: Nyíregyháza)
  • (2020/2021: Nyíregyháza)

 

  • NB III-as mékőzései: 14/2
  • (2021/2022: Sényő) 
  • Összmérkőzés szám/gól: 322/95

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában