Buffon és Henry is volt az ellenfele

Labdarúgás. Az ősszel lesz 50 esztendős a vármegyei labdarúgás egyik legismertebb alakja, Vámosi Csaba. A jelenleg is aktív játékos szeretné emlékezetessé tenni ezen jeles évfordulót, ezért egy találkozót szervez egykori játékostársaival. Természetesen nem mindenkivel, hiszen pályafutása során több száz futballistával szerepelt egy csapatban.

– Ez egy olyan kor, amire ha mód van, illik baráti körben megünnepelni – kezdte az egykori védő, aki annak idején 191 NB I-es összecsapáson 24 gólt szerzett. – Nekem a foci az életem, szerencsésnek mondhatom magam, hogy több klubnál is megfordulhattam, sok ismerősöm, barátom lett a labdarúgás által. Jó lenne velük újra találkozni, beszélgetni, sztorizgatni, egy születésnap jó alkalom erre, de arra is, hogy egy kicsit játsszunk. Az első elgondolásom az volt, hogy szabadban kellene megcsinálni ezt az összejövetelt, de mivel jó pár egykori társam edző valahol, most arra mutatkozik nagyobb esély, hogy teremben fogjuk megszervezni a bulit.

Sok-sok élmény

Vámosi Csaba karrierje fiatalon Tiszaújvárosban indult, utolsó élvonalbeli találkozóját 2008. június 1-jén az FC Tatabánya játékosaként vívta, a Budapest Honvéd ellen.

– Az én esetemben sem túlzás, hogy labdával születtem, ugyanis a családban mindenki futballozott, édesapám edző volt – nyilatkozta. – Az első trénerem, itt Újvárosban Tóth Lajos bácsi volt, de mind jeleztem, faterom is rengeteget foglalkozott velem, illetve a testvéreimmel is. Sok-sok élményem volt ezt követően, édesapám rendkívül büszke volt rám, bárhol is rúgtam a labdát, de akkor volt a legbüszkébb, amikor a Ferencvároshoz igazoltam, ő ugyanis nagyon nagy Fradi szurkoló volt. Gyerekként jómagam is álmodoztam arról, hogy minél feljebb játsszak, persze néztem a tévében a különböző mérkőzéseket. Természetesen vannak élmények, amik a többi felett vannak, a bajnoki érmek, a két ezüst-, és az egy bronz a Ferencvárossal, a nemzetközi összecsapások, a Honvéddal az NB II-ből az NB I-be való feljutás, másodosztályúként a kupadöntő a kispestiekkel. Aztán feljutottam a harmadik vonalból a másodikba a Mezőkövesddel, de azt is sokat emlegetik, és nekem is rengetegszer eszembe jut, amikor a DFC játékosaként az 1996-os, Fehérvár elleni osztályozón kapufát rúgtam az utolsó percben. Ha az bemegy, nincs hosszabbítás, amiben végül is a ,,Vidi" kiharcolta a bennmaradást. Voltam U21-es válogatott, 1996-ban például ellenfelek voltak az olaszok, akiknél Buffon védett. Az Eb-selejtezőn a franciáknál Vieira, és Henry volt a másik oldalon, ő olyan gyors volt, hogy mire megfordultam, már gólt lőtt...

Vámosi Csaba: Merészen kell

Vámosi Csaba arra a felvetésre, hogy ki voltak azok a társai, akikre büszke, hogy együtt játszhatott, azt válaszolta, hogy elég hosszú a névsor: Lipcsei, Dragóner, Hrutka, Sebők, Miriuta, Nyilas, Vincze, Schultz, Hamar, Vadócz, Erős, Kiser, Adzsojev, őket mind megemlítette, de még tudta volna a sort percekig folytatni...

– Nekem is volt olyan gondolatom, amely gyakorlatilag végig kísért, de még most is érvényes, amikor pályára lépek – tette hozzá. – Ez pedig az, hogy az ellenfél nem akarhatja nálam jobban a győzelmet. Sokszor mondták már, de nagyon igaz: kikapni lehet, de úgy kell lejönni a pályáról, hogy mindent megtettem a sikerért. Védő voltam, így hatványozottabban tudom, hogy a hibázási lehetőség benne van, de nem szabad, hogy ez gúzsba kösse a lábakat, bátran, merészen kell futballozni. Lehet, sokan nem is tudják, de serdülőben még középcsatár voltam, ahol nyilván előny volt a magasságom, aztán voltam középpályás is, aztán 15 évesen leghátra kerültem, és onnantól kezdve ott ragadtam.

Hetvenen-nyolcvanan

A beszélgetés következő szakaszában ismét ,,előjött" a tervezett összejövetel:

– Elsősorban az NB I-es, és az NB II-es csapattársaim közül invitálok meg volt játékosokat, de lesznek olyanok is, akikkel más szinten fociztam – árulta el Vámosi Csaba. – Volt már jó pár beszélgetésem ez ügyben, többek között olyan diósgyőri régi játékossal, aki egyrészt bíztatott, másrészt örült annak, hogy össze tudunk jönni. Tényleg az elsődleges cél az, hogy érezzük majd jól magunkat, teljen jó hangulatban el az a pár óra. Annak, hogy viszonylag hamar elindítottam a szervezést a fő oka az, hogy mindenki tudjon tervezni, beosztani az idejét, mert vannak, akik ilyen-olyan öregfiúk csapatban játszanak, illetve dolgoznak is mellette. Körülbelül 70-80 főre számítok, bízom abban, hogy a meghívottak el tudnak utazni Tiszaújvárosba, a rövidesen kijelölendő időpontban. Nyilván egy ilyen dolog tető alá hozásának van költsége, és egyéb vonzata, már jöttek is felajánlások mindenféle téren, ez rendkívül jól esik, ezeket továbbra is szívesen veszem. Aki szeretne ebbe beszállni, az vagy telefonon, vagy személyesen, vagy a közösségi médiában elér.

Az életben egyszer ötven esztendős az ember, belül nem érzem magam annyinak, azért is nem fejeztem még be a focit.