2025.03.19. 14:21
Ultramaraton: vasárnapig még lehet nevezni
Az előnevezések alapján a tavalyinál is több, mintegy 800 résztvevő áll majd rajthoz a VII. Kassa-Miskolc Ultramaraton április 5-én, szombaton.

A táv 117 km, az indulókat változatos terep várja majd. A rajt Miskolcon, a Városház téren lesz – az egyéni és páros résztvevők számára 6 órakor dördül a startpisztoly, míg a váltók 7 órakor veselkednek neki a kilométereknek – a cél pedig Kassán, a Kosicky krajban, a Dóm mellett. Ezen esemény aprópoján tartott szerdán sajtótájékoztatót Miskolc MJV Polgármesteri Hivatalában a rendező miskolci Marathon Club Egyesület, amely a Kassai Marathon Klubbal és a Miskolc Egészséges Ifjúságáért Alapítvánnyal együtt rendezi meg a versenyt. Az eseményen tiszteletét tette a verseny fővédnöke, dr. Hetey Ágota, Magyarország kassai főkonzulja, Kassa főpolgármester helyettese, Lucia Gurbálova, Tóth-Szántai József, Miskolc MJV polgármestere, és Deák-Bárdos Mihály, a Szervező Bizottság elnöke. A részvételi csúcsot hozó erőpróbára egyéni, páros, öt és tíz tagú váltó kategóriákban lehet jelentkezni vasárnapig. Idén jelentősen gyarapodott a nemzetek száma, hiszen először lesz argentin, dán, cseh és szingapúri sportoló is a mezőnyben a magyarokon túl.