2025.03.31. 11:08
Emiatt szakadt félbe a vármegyei focimeccs
A találkozó három pontját a hazaiak kapják. Kisgyőrben pedig remélik, hogy szombaton a Mályi FC II. ellen már teljes csapattal ki tudnak állni.

A BAZ. vármegyei II. osztály Közép csoport 20. fordulójában a Sajószöged KTK – Kisgyőr KSE labdarúgó párharca 3–0 -ás állásnál, a mérkőzés 17.percében félbeszakadt. A Kisgyőr KSE csapatából mindössze hét játékos várta a kezdő sípszót. A kisgyőri labdarúgócsapat vezetőedzője, Fejes Gábor a következőket nyilatkozta: – Előző héten három kiállításunk is volt ami eltiltással járt, illetve két játékosunk pedig öt sárga lapos eltiltását töltötte. Kettő játékosunk munkahelyi,másik kettő pedig felsőfokú egyetemi tanulmányaink miatt nem tudott részt venni, így jelentősen megfogyatkozott a keretünk. Annak nem vagyok híve, hogy ne menjünk el a mérkőzésre, ezért vállaltuk be a csökkentett létszámmal történő kiállást, bár a sajószögedi kollégának így sem tetszett, kaptunk hideget-meleget.
A találkozó három pontját a hazaiak kapják. Kisgyőrben pedig remélik, hogy szombaton a Mályi FC II. ellen már teljes csapattal ki tudnak állni.