Labdarúgás

2025.03.15. 14:00

„Egy kiesési rangadót vívunk hazai pályán, egy erős csapat ellen”

Csertői Aurél, a Mezőkövesd Zsóry FC vezetőedzője szerint kell a siker, természetesen van ezzel járó nyomás, de ez a sport, ilyenkor derül ki, hogy ki az igazi versenyző típus, aki képes csak a feladatra koncentrálni, és kizárja a külső körülményeket.

„Egy kiesési rangadót vívunk hazai pályán, egy erős csapat ellen”

Labdarúgás: NB II, 21. forduló

Mezőkövesd Zsóry FC – Budapest Honvéd (Mezőkövesd, vasárnap, 14.00.)

Csertői Aurél, a Mezőkövesd vezetőedzője: – Az előző körben, Szegeden kikaptunk 1-0-ra, de 75 percet emberhátrányban futballoztunk egy korai piros lap miatt. Játékosunk már a 3. percben megkapta az első sárga lapját, szerintem egy kicsit elhamarkodott volt az a lap, bár Zachán is hibázott, gondolkodni kell szituációk előtt. Kilenc mezőnyjátékossal is mindent megtett a csapat, beletette mindenki, amit bele kellett, nem látszódott meg a különbség, ám sajnos kaptunk egy elkerülhető gólt. Tavasszal a második meccsünket zártuk emberhátrányban, remélem, ebből nem lesz tendencia. Most egy kiesési rangadót vívunk hazai pályán, egy erős csapat ellen. A Honvéd több posztra igazolt a téli szünetben, mindettől függetlenül győzni akarunk, bár a jelenlegi NB II-ben nincs könnyű összecsapás. Olyan a pozíciónk, amikor kell a siker, természetesen van ezzel járó nyomás, de ez a sport, ilyenkor derül ki, hogy ki az igazi versenyző típus, aki képes csak a feladatra koncentrálni, és kizárja a külső körülményeket.
A tervezett kezdőcsapat: Juhász I. – Csirmaz, Keresztes B., Varjas Z., Vajda S. – Posztobányi, Zvekanov – Szendrei Á., Lőrinczy, Cibla – Szalai J. Hiányzó: Zachán (eltiltott), Doktor (sérült), Hornyák (sérült).

 

Még több sporthír a boon.hu oldalán:

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában