2025.02.08. 13:00
Reméli, a pályán látszódni fog, hogy erősödtek

Labdarúgás: NB II, 16. forduló
BVSC-Zugló – Mezőkövesd Zsóry FC (Budapest, Szőnyi út, vasárnap, 14.00)
Csertői Aurél, a Mezőkövesd vezetőedzője: – A felkészülésünk jól sikerült, igyekeztünk minden történésből tanulni. Szerencsére a súlyos sérülések elkerültek bennünket a holtszezonban, meg tudtuk valósítani az elképzeléseinket. A játékosállományban történtek módosítások, jó páran érkeztek hozzánk, és jó páran el is mentek tőlünk. Mindezt annak tudatában tettük, hogy erősítsük a keretünket, úgy érzem, hogy az igazolásaink sikeresnek mondhatóak. Remélem, ezt majd a srácok a pályán mutatott teljesítményükkel igazolni is fogják. A helyezésünk alapján a veszélyzónában vagyunk, ahonnan szeretnénk elkerülni. Arra, hogy ezt meg is tegyük, nincs különleges recept, pusztán annyi, hogy nyerjünk mérkőzéseket, többet, mint ősszel. Az NB II-ben mindenki legyőzhet mindenkit, leginkább az aznapi forma a meghatározó, az dönt. Jó lenne minél kevesebb hibával futballozni, és hogy ami jól megy, azt csináljuk meg minél többször. A BVSC masszív csapat, masszívabb, mint az előző szezonban, úgyhogy nehéz feladat előtt állunk, de koncentrált játékkal szeretnénk jól kezdeni a tavaszi évadot.
A várható kezdőcsapat: Juhász B. – Csirmaz, Varjas, Bora, Vajda – Posztobányi, Lőrinczy, Bertus, Szendrei – Szalai, Cibla. Hiányzók: Illés (rehabilitál).