2025.02.04. 19:39
Kosárlabda: X-faktorosok Diósgyőrben
A Völgyi Péter edzette együttes kedden nyílt edzést tartott Miskolcon. Csütörtökön a finneket fogadja a magyar női kosárlabda válogatott, nagyon fontos találkozón.

20250204 Miskolc A magyar női kosárlabda válogatott sajtónyilvános edzése. Fotó: Vajda János VJ Észak-Magyarország
Kosárlabda. A magyar női kosárlabda válogatott a múlt hét péntek óta Miskolcon, a DVTK Arénában készül. Völgyi Péter szövetségi kapitány 14 fős kerete dupla Eb-selejtező mérkőzés előtt áll: csütörtökön 18.00-tól, az edzéseik helyszínén, Diósgyőrben, Finnország együttesét fogadják, a B-csoport 5. fordulója keretében, majd vasárnap 18.00-tól, Bulgária vendégeként, Botevgrádban lépnek pályára, a 6. körben, a selejtezőkör zárásán. A magyar együttes jelenleg a csoport 2. helyén áll, és csoportgyőztesként biztos résztvevője lenne az idei kontinensbajnokság 16 csapatos mezőnyének, de csoportmásodikként is kvalifikációt szerezhet, ugyanis nyolc csoportból a négy legjobb ,,másodikos” is továbbjut. Ahhoz, hogy a magyar csapat a Csehország, Németország, Görögország és Olaszország közös rendezésében sorra kerülő Eb-döntőn részt vehessen, túl azon, hogy a selejtezőkör más mérkőzéseinek eredményei is kedvezően kell, hogy alakuljanak, a finnek és a bolgárok elleni meccseket meg kell nyerni.

Kosárlabda: Szép estét
A fontos találkozók előtt, kedden este média, vagyis sajtónyilvános edzést tartott tartott a magyar női kosárlabda válogatott, a DVTK Arénában, amelyet megelőzően, a DVTK Hun-Therm játékosát, Kányási Veronikát kérdeztük.
– Ugyanúgy kell a finnek ellen is koncentrálnunk, ahogy majd Bulgária ellen, számolgatni pedig nem kell, leegyszerűsödött a képlet, mind a két mérkőzést meg kell nyerni, mert csak így van esélyünk továbbjutni. Ehhez mindkét összecsapáson végig koncentráltnak kell lennünk, de mivel a finnek következnek előbb, így természetesen most erre az összecsapásra fókuszálunk – mondta Kányási Veronika, aki arra a kérdésre, hogy a soros ellenfél legjobbára, Awak Kuierre, akit néhány hónapja a diósgyőri együttes is szeretett volna megszerezni, mennyire kell figyelni, így folytatta: – Kétségtelenül ő a finn válogatott első számú játékosa, sok támadás megy rajta keresztül, illetve fejeződik be vele, ellen erős csapatszintű védekezésre van szükség. De rajta kívül vannak X-faktoros játékosai mostani ellenfelünknek, olyanok, akik képesek előrukkolni jó teljesítménnyel.
A magyar válogatott a legutóbbi Eb-selejtező körben, tavaly novemberben is Miskolcot, a DVTK Arénát választotta hazai meccsének helyszínénül, és akkor nem a szurkolókon múlott, hogy Bulgária ellen nem sikerült nyerni (a mieink meglepetésre 83-68-as vereséget szenvedtek).
– Azon a mérkőzésen nagy segítséget kaptunk a lelátóról, a drukkereken akkor sem múlott semmi – mondta Kányási Veronika. – Ezen a mostani meccsen minden egyes pontnak nagy jelentősége lesz, és bár nem szeretnék, ha előfordulna, de lehetnek hullámvölgyek a játékunkban, és ilyenkor mindig nagyon jól jön az a remek hangulat, ami a DVTK Arénát jellemzi, ami már többször átsegítette a diósgyőri csapatot a nehéz pillanatokon. Várunk most is mindenkit, a diósgyőri szurkolókat, és minden más drukkert az ország többi pontjáról, azon leszünk, hogy szép estét szerezzünk nekik.
A magyar női kosárlabda válogatott nyilvános edzése 02.04.
Fotók: Vajda JánosA magyar válogatott Eb-selejtezős kerete
Mányoky Réka (Tarr KSC Szekszárd), Angyal Barbara (Serco UNI Győr), Dombai Réka (Serco UNI Győr), Dubei Debóra (Serco UNI Győr), Határ Bernadett (Elitzur Ramla), Juhász Dorka (Famila Schio), Kányási Veronika (DVTK Hun-Therm), Kiss Virág (Serco UNI Győr), Lelik Réka (DVTK Hun-Therm), Miklós Melinda (DVTK Hun-Therm), Papp Klaudia (Sopron Basket), Török Ágnes (NKA Universitas Pécs), Yvonne Turner (Valencia Basket), Varga Alíz (Sopron Basket).
Kosárlabda: női Eb-selejtező
B-csoport állása
1. Szlovénia 4 3 1 287-262 7
2. Magyarország 4 2 2 272-264 6
3. Finnország 4 2 2 278-288 6
4. Bulgária 4 1 3 283-306 5
A hátralévő mérkőzések, csütörtök, 18.00: Magyarország – Finnország, 18.00: Bulgária – Szlovénia, vasárnap, 18.00: Bulgária – Magyarország, 18.00: Szlovénia – Finnország.
boon.hu video
- Lélegzetelállító jégcsodává változott a lillafüredi vízesés – fotókkal, videóval
- A Drótos-hegyre költözhet az állatsimogató
- Ingyen sem kellett senkinek egy állami kastély Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében - képekkel
- Megszereztük a számokat: ennyien voltak a Kocsonyafesztiválon!
- Hajnal óta ez történik a miskolci főutcán - képek, videó