Labdarúgás

2025.02.09. 17:44

Véget ért a szép diósgyőri sorozat

Az utolsó pillanatban dőlt el a három pont sorsa. A DVTK labdarúgócsapata vasárnap idegenbeli bajnokit játszott. A Zalaegerszegi TE FC vendége volt a piros-fehér gárda.

Véget ért a szép diósgyőri sorozat

20250209 Zalaegerszeg Labdarúgás NB1 Ott Bank Liga ZTE DVTK Diósgyőr Foto: Szabó Miklós Nemzeti Sport

Fotó: Szabó Miklós

A labdarúgó NB I 19. fordulójában vasárnap délután a kieső, az utolsó előtti helyen álló Zalaegerszegi TE FC együttesének vendége volt a nyolc meccs óta veretlen, a tabella 3. helyét visszavenni szándékozó Diósgyőri VTK együttese.

Diósgyőri VTK labdarúgás
A ZTE (kékben) otthon tartotta a pontokat a Diósgyőri VTK ellenében 
Fotó: Szabó Miklós/Nemzeti Sport

Négy és négy

Az egerszegi gárdából többen betegség miatt hiányoztak, a legutóbbi, a szerdai, Ferencvárosi TC ellen hazai környezetben elért 2-2-es bajnoki kezdőjéből négyen maradt ki. Mim, Ipalibo és Evangelou – utóbbi sárga lapos eltiltása miatt – ezúttal keretben sem volt, Sajbán a cserék közé került, vele együtt mindössze hét labdarúgót tudott a padra ültetni Márton Gábor vezetőedző. Mivel a kimaradtak helyére is be kellett dobni embereket, Safronov, Esiti, Csonka és Krajcsovics kapott bizalmat. A DVTK-nál is négy változás történt a nyolc nappal ezelőtti, Újpest FC elleni hazai 1-1 után, az akkori kezdőből Danilovic csak a kispadra került, Szatmári sérülése miatt nem volt bevethető, Lund és Klimovich pedig betegség miatt nem léphetett pályára. Ahogy legutóbb, így most sem volt keretben a piros-fehéreknél Varga Z. és Sentic, rajtuk kívül három fiatal hiányzott, Németh B., Sáreczki és Bánhegyi, utóbbi szombaton a DVTK tartalék F4R NB III-es gárdájában játszott felkészülési meccset.

A kezdőben kapott viszont helyet a sárga lapos eltiltását letöltő Chorbadzhiyski, valamint a fiatal Bényei, a januárban igazolt Tiéhi, illetve a február 4-én szerződtetett, a Paksi FC-től kölcsönbe érkezett kapus, a 20 éves Simon Barnabás, aki a fiatal percek számának növelése, és az ezzel járó pénztermelés miatt (is) élvezte a bizalmat.

Bárdos közelije

Túlzás lenne azt állítani, hogy lázba hozta volna a kék-fehér drukkereket ez a meccs, a vendégszektorban viszont tisztes volt a népsűrűség, a két város közötti nagy távolság ellenére több mint 100 fő biztatta a diósgyőrieket. Akiknek volt okuk az örömre, mert a találkozó elején gólt szerzett a piros-fehérek belső védője, Bárdos, aki egy szögletrúgásnál húzódott előre, és használta ki azt, hogy megfeledkeztek róla (a diósgyőri nevelésű 27 éves futballistának ez volt a 3. találta ebben az évadban). Az előny magabiztossá tette a DVTK-t, a vendégek a folytatásban elsősorban a védekezés pontosságára helyezték a hangsúlyt, ami nem járt együtt azzal, hogy átadták volna a területet a ZTE FC-nek. Az iramra nem lehetett a panasz, a kékek azon voltak, hogy valahogy egyenlítsenek, míg a Diósgyőr a labdaszerzések után igyekezett gyors átmenetekből építkezni. Ígéretesebb lehetőségei a piros-fehéreknek voltak, a 35. percben Sanicaninnak egy védőn megpattant fejesénél kellett nagy bravúrt bemutatnia a hazai gárda kapusának.  

Fordítás

A második játékrész elején a ZTE nagy energiát tett bele abba, hogy ledolgozza a hátrányát, tíz perc játék után Croizet közelről a felső lécre vágta a labdát. A diósgyőriek vezetőedzője, Vladimir Radenkovic hármas cserével válaszolt: Tiéhi helyett a védekezőbb felfogású Holdampfot küldte be, de a támadóknál is frissített, Rakonjac és Huszár beállításával. A kék-fehérek azonban ezt követően is lelkesen mentek előre, és kitartásuk meghozta az eredményét, Nyíri egy átlövés után egyenlíteni tudott a 72. percben. A gól feldobta a ZTE FC játékosait, innentől kezdve már a győzelemért mentek, egyértelműen többet birtokolták a labdát. A 80. percben Acolatse és Szendrei ütközött a vendég 16-oson belül, a videós vizsgálat nem eredményezett hazai büntetőt, majd Rakonjac könyöklését nézték vissza felvételről, de a csatár sárga lapját nem változtatták pirosra. A 88. percben Croizet lőtt nem sokkal a jobb kapufa mellé, majd Dénes Cs. a 94. minutában felső lécet találta el. Bár a játékvezető négy perc hosszabbítást jelzett, a találkozó azonban még a 95. minutában is tartott, és az extra ráadásban a zalaiak csereembere, Németh D. eldöntötte a meccset. A ZTE a második félidei teljesítménye alapján közelebb állt a győzelemhez, és mivel a DVTK-nak eltűnt a támadójátéka, a piros-fehérek végül pont nélkül maradtak.

Labdarúgás: jegyzőkönyv

Zalaegerszegi TE FC – Diósgyőri VTK 2-1 (0-1)

Zalaegerszeg, 1500 néző. V.: Kovács I. (Szécsényi, Horváth Z.).

Zalaegerszegi TE FC: Gundel-Takács (6) – Nyíri (7), Várkonyi (6), Safronov (6), Szendrei (6) – Esiti (5) – Dénes Cs. (5), Bakti (5), Csonka (5), Krajcsovics (5) – Croizet (6). Vezetőedző: Márton Gábor.

Diósgyőri VTK: Simon B. (5) – Gera (6), Chorbadzhiyski (6), Bárdos (7), Sanicanin (6) – Bényei (5), Vallejo (6) – Acolatse (5), Tiéhi (5), Jurek (6) – Edomwonyi (5). Vezetőedző: Vladimir Radenkovic.

Csere: Edomwonyi helyett Rakonjac (5) a 60., Jurek helyett Huszár (5) a 60., Tiéhi helyett Holdampf (6) a 60., Krajcsovics helyett Sajbán (5) a 68., Esiti helyett Németh D. (7) a 68., Bényei helyett Pozeg Vancas (-) a 71., Acolatse helyett Kállai K. (-) a 93. percben.

Sárga lap: Esiti a 11., Csonka a 41., Jurek az 52., Acolatse a 68., Szendrei a 70., Várkonyi a 81., Rakonjac a 82. percben.

Gólszerző: Bárdos (0-1) a 8., Nyíri (1-1) a 72., Németh D. (2-1) a 95. percben.

 

A gólok története

  • 8. perc: Jurek végzett el balról szögletrúgást, a középen tömörülők felett átszálló labda Bárdos elé hullott, aki 6 méterről, a kapu jobb oldalába lőtt, 0-1.
  • 72. perc: Hazai bal oldali beadás után a diósgyőri védelemről a jobb oldalra került a labda, Nyíri elé, akinek 17 méteres, lapos lövése a kapu bal alsó sarkában kötött ki, Simon B. kezén átcsorogva, 1-1.
  • 95. perc: Az utolsó hazai roham végén Németh D. elé került a labda, aki 17 méterről lőtt kapura, a játékszer egy védőn megpattanva perdült a kapuba, 2-1.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában