2025.01.22. 14:00
Tóth Balázs látja a City-stadiont, ami motiválja
Kedden debültált a Championshipben a Zubogyról származó kapus. Tóth Balázs védte a Blackburn kapuját a Coventry elleni bajnoki összecsapáson.

Labdarúgás. Tavaly augusztusban az angol másodosztályban, a Championshipben szereplő Blackburn Rovershez igazolt Tóth Balázs. Az élvonalbeli Fehérvár FC-től távozott kapus három évre szóló szerződést írt alá új klubjához. A kazincbarcikai születésű, 27 esztendős hálóőr a január 11-i, Middlesbrough elleni, idegenbeli 1-0-s sikerükkel záruló FA Kupa találkozón (a 16 közé kerülésért február 8-án majd a Premier League-ben szereplő Wolverhampton Wanderers-szel fognak összecsapni) debütált új klubjában, majd kedden este a bajnokságban is a gólvonal elé állhatott: hazai pályán 2-0-ra kikaptak az egykori Chelsea legenda, Frank Lampard által menedzselt Coventrytől.

Játék az utcán is
A kapussal kapcsolatban kevesen tudják, hogy egy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei településről, a 443 fős Zubogyról származik.
– A szüleim, és a nővérem a mai napig ott laknak, óvodába ott jártam, és az általános iskola első-, és második évét is Zubogyon végeztem – kezdte. – Kicsi gyermekkoromtól kezdve labdáztam, még járni sem tudtam. Van egy olyan családi videó, amikor alig-alig beszélek, de megkérdezik tőlem, hogy mi leszek, ha nagy leszek, mire én azt mondom, hogy ,,Kapus." A családban kapus volt édesapám, a KVSE-ben, a nagybátyám is, ugyanott, a jelenlegi barcikai kapusedző, Botló Ádám cseréje. Apával sokat fociztunk a kertben, ő próbált lebeszélni a védésről, olyan okkal például, hogy fejbe rúgnak, hogy megüt a labda. Nyilván ezt azért tette, mert féltett, ami természetes, de ez engem nem tántorított el. Nagyon élveztem az egészet, ő is látta, érezte, hogy komolyan gondolom. Volt egy diákolimpia, amelyen még mezőnyjátékos voltam, a csapatunk nyert 11-0-ra, és az összes gólt én lőttem. A 3. osztályt már Kazincbarcikán kezdtem el, a Kazinczyban Barna Imre, és Béres Csaba voltak a testnevelőim. Otthon, a faluban a bitumenes utcán és a focipályán játszottunk, szomszédokkal, barátokkal, a szünetekben szinte reggeltől estig.
Barcika után Felcsút
– Nekem már az is óriási dolog volt akkor, hogy Zubogyról bekerültem Kazincbarcikára. Az akkori egy igazán kemény időszak volt, mert reggel korán, 6 órakor busszal indultam a suliba, ott voltam fél 3-ig, és 4-től kezdődött az edzés, mindez heti háromszor. Este, a 18.15-ös aggteleki járattal indultam haza, 7 után értem be a lakásba. A tesóm is Barcikára járt, így odafelé nem egyedül mentem, hazafelé már sokszor igen. A KBSC felnőtt mérkőzéseire családilag kijártunk, csodáltam Botló ,,Ádit", és a nagybátyámat, megfordult a fejemben, hogy egyszer talán én is állhatok majd ugyanott, ahol ők. Barcikán Májer Zoli bácsi volt a kapusedzőm, vele heti egy foglalkozásunk volt, illetve természetesen édesapám is segített, megtanultam egy olyan labdafogási technikát – amikor mellre fogom a labdát, és oldalról bezárom a két kezemmel –, amin most, itt kinn is ámulnak, a Blackburn kapusedzői is meglepődtek rajta. A hatodik osztály elvégzése után Felcsútra kerültem, a hetediket és a nyolcadikat már ott jártam ki. Ezután a helyi Letenyey Lajos Gimnázium Technikum és Szakképző Iskola diákja lettem, vendéglátós szakirányon zártam, pincér, cukrász és szakács képesítéssel is rendelkezem. Életem azon szakasza sem volt könnyű, a család nélkül, fiatalon messze, viszont korán odakerültem a felnőtt kerethez, s mivel velük reggeli edzések is voltak, sokszor kihagytam az órákat. Persze, az anyagot megkaptam, de nem ugyanaz egyedül tanulni, vagy úgy, hogy a tanár elmagyarázza.
Debütálás Kövesden
Azóta, úgy tűnik, lépcsőfokról-lépcsőfokra halad előre Tóth Balázs.
– Magam is így érzem – jelentette ki. – De voltak nehéz periódusok, például éveket kellett arra várnom, mire bemutatkoztam a Puskásnál. Ekkor rengeteget beszélgettem a szüleimmel, ők tartották bennem a lelket. Az is felmerült, hogy hagyjam abba, de eszembe jutott, hogy az egész gyermekkoromat rááldoztam, s ha feladom, akkor sosem derül ki, mire, meddig vihettem volna. Abban, hogy most itt vagyok, annak köszönhető, hogy az ilyen keserűbb pillanatokon sikerült tovább lendülni, és csináltam tovább, mert szerettem, szeretek focizni. Nemsokára, márciusban lesz öt éve, hogy debütáltam az NB I-ben. Mezőkövesden voltunk március 14-én, nálunk Hegedüs Lajos kezdett, aki azonban megsérült, és a 40. percben be kellett állnom a helyére. Nem kaptam gólt, 0-0 lett a meccs vége, de a covid miatt másnap félbeszakadt a bajnokság. Volt két hónap szünet, Lajos felépült, de jól sikerült a felkészülés a folytatás előtt, és a további nyolc mérkőzésre megkaptam a bizalmat, a május 31-i, Ferencváros elleni volt az első teljes találkozóm az NB I-ben. Ezután szerencsére volt lehetőségem folyamatosan védeni, Felcsúton, és Fehérváron is, kétszer voltam az év kapusa. Még az első ,,puskásos" évem után lett volna alkalmam arra, hogy külföldre menjek, de különböző dolgok miatt ez akkor nem jött létre. A mai világban nem minden úgy alakul, ahogyan azt egy játékos szeretné, azt sok minden befolyásolja.
Tóth Balázs: Shearer óriási ,,király"
Az angliai igazolásról az alábbiakat osztotta meg Tóth Balázs.
– A Fehérvárral tavaly jó szezont zártunk, nekem is jól sikerült, úgyhogy ismét bíztam egy külföldi lehetőségben – nyilatkozta. – Az akkori menedzserirodám nézegetett csapatot, annak tudatában, hogy ,,tiszta" a kivásárlási áram, hiszen 2026. júniusig szerződésem van Székesfehérváron. Beszéltek egy szaúdi lehetőségről, de csak ennyi volt, aztán közben lejárt a velük kötött kontraktusom. Képbe került csapattársam, Spandler Csabi, akinek az ismerőse, Lucza Gábor társ egy angol cégben. Vele beszéltem, emlékszem, útban voltam otthonról, Budapestről Székesfehérvárra, edzésre, s felhívott út közben a blackburni érdeklődéssel. Megkaptam a személyes feltételeket, amiket elfogadtam, aztán a Fehérvár is megkapta az ajánlatot. Ami akkor még nem volt megfelelő, de másnap felgyorsultak a történések, sikerült megegyezni. Nagyon szerettem volna a nyári átigazolási szezonban klubot váltani, már kezdtem elengedni, hogy nem jön össze, amikor sikerült. Örült az egész család, hiszen olyan helyre, bajnokságba kerültem, amely hiába másodosztály, a világ 6-7. legerősebb küzdelemsorozata, sok élvonalbeli bajnokságot megelőz.
– A Blackburn nagy, számomra is ismerős klub volt, régen a FIFA-ban is játszottam velük. Voltak háromszor bajnokok, sokaknak az 1995-ös aranyérmes csapat ugrik be, a legenda, Alan Shearer harminc év után is óriási ,,király", és ugye annak a társaságnak Kenny Dalglish volt a menedzsere. Először nem is Blackburnbe mentem, hanem a manchesteri repülőtérről a Manchester City orvosi központjába, miután nekik van a legfejlettebb ilyen központjuk, a vizsgálatokat itt bonyolítják le.
Meg kell becsülni
A borsodi kapus a kinti mindennapjaiba is beavatott.
– Manchesterben lakom, egy magas épület 32. emeletén. A lakás ablaka a City-stadionra néz, úgyhogy meg van a motiváció... – sorolta Tóth Balázs. – A szomszédom a City portugál válogatott játékosa, Rúben Dias. Kapcsolat nincs köztünk, ha a garázsban, vagy a liftben találkozunk, akkor köszönünk egymásnak. Lízingelek egy autót, azzal járok edzésre. A Blackburn edzőközpontja egy Brockhall nevezetű kis faluban található, nekem itthonról körülbelül egy óra, míg odaérek, a stadion, ahol csak a meccsek idején vagyunk, mintegy negyvenöt perc. A barátnőm, aki orvos, otthon dolgozik, Budapesten rendel, bizonyos időpontokban ki szokott jönni. A nyelvvel, az angollal különösebb gondom nincs, hiszen a középiskolában tanultam, tanárom nincs, próbálok szép, formásan beszélni, illetve már sok minden ragadt rám. Szinte mindenki helyi kötődésű a csapatban, egy skót, és két walesi játékoson kívül tulajdonképpen csak én, és egy-egy izlandi, norvég, osztrák, szenegáli és japán futballista külföldi.
– A szerződésem 2027 nyaráig szól, plusz egy éves opcióval. Itt minden percnyi játéklehetőséget meg kell becsülni, azzal, hogy még érdekeltek vagyunk a FA Kupában, még sűrűbb a program, edzeni is alig van idő. Az első számú kapussal, Aynsley Pears-szel jó a kapcsolatom, de nekem sosem volt problémám otthon sem a poszt riválisaimmal. A lényeg, hogy segítsük egymást úgy a pályán, mint azon kívül. Mindenki bizonyítani akar az edzőnek, azt, hogy bármelyik pillanatban számíthat rá. Szóval igyekszem, minden nap, ez az elsődleges, szeretném letenni a névjegyem, magas szinten teljesíteni, de nyilván a cél az, hogy ne a Blackburn legyen majd a karrierem csúcsa.
Minél többet
A beszélgetés során szóba került még két, szintén Angliában profiskodó magyar futballista, és a magyar válogatott is.
– Szűcs Kornél – aki miskolci – ugye Plymouthban van, az tőlünk elég távol található – tette hozzá Tóth Balázs. – Ennél fogva összejárni nem tudunk, igazából otthon tudtunk pár szót váltani, a válogatottnál. Októberben játszottunk velük bajnokit, náluk, győztek 2-1-re. Schön Szabolcs, aki League One-ban, a harmadik vonalbeli Bolton Wanderers-ben játszik, szintén Manchesterben lakik, vele szoktam találkozni.
– A válogatottnál a novemberi összetartáson, az edzésen, egy rossz mozdulatot követően bokasérülést szenvedtem, hat hetet ki kellett hagynom. A FA Kupa-meccsen még alig tudtam rúgni, de az akkora lehetőség volt, hogy összedrótozva is vállalni kellett. A válogatott kerettagság is egy nagy lépés a pályafutásomban, nagyon jó kapustársaim vannak, Gulácsi Péter, Dibusz Dénes, Szappanos Péter... Közeleg a márciusi, törökök elleni Nemzetek Ligája osztályozó, szeretnék ott lenni a keretben, de ahhoz minél többet védenem kell a Blackburnben. Jövőre világbajnokságot rendeznek, a magyar válogatott 40 év után juthat ki újra, ez személyesen nekem is óriási motiváció.
A tények
Tóth Balázs
Születési dátum: 1997. szeptember 4.
Születési hely: Kazincbarcika
Magasság: 189 cm
Poszt: kapus
Felnőtt klubjai
- 2015–2024: Puskás Akadémia (76/0)
- 2015–2019: Puskás Akadémia tartalék (44/0)
- 2018–2019 (kölcsönben): Csákvár (25/0)
- 2023–2024: Fehérvár FC (30/0)
- 2024: Fehérvár FC (5/0)
- 2024–: Blackburn Rovers (1/0)