Labdarúgás

2025.01.15. 06:00

Koleszár György: tíz meccs a bronzos évadban

Kerek születésnapot ünnepelt a vármegyei klub szakmai igazgatója. Koleszár György addig dolgozik, ameddig igényt tartanak a munkájára.

A vármegyei labdarúgás egyik legismertebb alakja Koleszár György. A korábbi játékos, még jelenleg is aktív szakember a napokban ünnepelte 70. születésnapját, munkahelyén a Sajóvölgye Focisulinál köszöntötték. Természetesen ő is fiatalon kezdte a futballt, de nem úgy, és nem olyan korán, mint ahogyan az mostanság megszokott.

Koleszár György
Koleszár György betöltötte 70. életévét Fotó: Molnár István

– Végardóról származom, amely már Sárospatak része, de akkoriban még nem volt az. Amikor jó volt az idő, tavasztól őszig az ottani réten fociztunk, a téli időszakban pedig korcsolyáztunk a Bodrogon – kezdte. – Emlékszem, nyolc évesen kaptam egy zöld gumilabdát, amivel kirúgtam a lakásunkkal szemben lévő templom ablakát, édesapámnak kellett megfizetnie a javíttatását. Hetedik osztályos voltam az általános iskolában, 1968-ban, amikor a bátyámmal elmentünk a Sárospataki TC sporttelepére, azzal a tervvel, hogy szeretnénk ott játszani, szervezett keretek között. Az akkori vezetőktől azt a választ kaptam, hogy ,,először erősödj meg, és majd ezután gyere vissza". Na, én már akkor is egy önérzetes srác voltam, és azt gondoltam, hogy nem jövök addig, amíg nem fognak megkeresni. A középiskolát a helyi Rákóczi Gimnáziumban végeztem, és itt is volt annak idején gimnáziumi bajnokság. A II/C-be jártam, és a IV/A-val vívtuk a döntőt, az iskolakerti pályán, nyertünk 5-2-re, és mindegyik gólunkat jómagam rúgtam. Természetesen kinn voltak a meccsen a helyi foci elöljárói, akik ezek után kapacitáltak, hogy leigazolnának az STC-be. Vagyis visszahívtak. Így kerültem oda 1971 nyarán, előbb az ifiben voltam, aztán korán átvittek a felnőttek közé. Nekem sokszor az volt az edzés, hogy Végardóról átfutottam Sátoraljaújhelyre, a kőbányáig, majd vissza, az országút szélén, ami körülbelül 20 kilométer táv volt.

Csongrádi, Májer

Az élet, a sors ezt követően Székesfehérvárra sodorta Koleszár Györgyöt.

– Felvettek oda rádió-tv műszerész tanulónak, kétéves képzésre az érettségit követően, természetesen a Videoton gyárba jártam gyakorlatra, illetve a klubhoz futballozni – tette hozzá a szakember. – Meg kellett harcolni a továbblépés érdekében, a két év alatt négy lépcsőt, korosztályt tudtam ugrani, az ifjúsági csapatban társam volt pár mérkőzés erejéig Csongrádi Ferenc, és szegény nyugodjon Májer Lajos is. 1975 nyarán leigazolt a Diósgyőr, de rövid időn belül bevonultattak katonának. Székesfehérvárvár mellé, Börgöndre, a Szondi SE-hez kerültem, biztos kinéztek a Videoton tartalékból. Huszonöt hónapot szolgáltam, azért ennyit, mert bár ,,csak" két év lett volna, ám miután nem voltam még nős, az átállás, az akkor bevonulók miatt egy kicsit rá kellett húznom. 1977 októberében leszereltem, és a DVTK kölcsönadott Edelénybe, a megyei I. osztályú csapathoz. Megnyertük a bajnokságot 1978 tavaszán, nyarán és akkor osztályozót játszhatott a klub az NB II-ért, mert a szövetség megszüntette az NB III-at. Az első körben a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei bajnok Nyírbátor volt az ellenfél, a két meccs alapján 5-1-gyel voltunk jobbak. A mindent eldöntő párharcot a Borsodi Bányásszal vívtuk, és 4-2-es összesítéssel – a hazai összecsapáson 6000 néző volt – megnyertük. Azonban közbe szólt a Szénbányászati Tröszt, az Edelény és a Borsodi Bányász fuzionált, utóbbi égisze alatt.

Koleszár György: egy gól

Az osztályozó után a Diósgyőr visszavitte, Árvai Béla elnök visszahívta a klubhoz Koleszár Györgyöt.

– Egy olyan DVTK-hoz kerültem, amelyik egy nagyon jó csapat volt, kész, összeállt társaság, megvolt, hogy hol, melyik poszton ki játszik – emlékezett vissza az akkor történtekre Koleszár György. – Középpályásként elsősorban akkor szavazott nekem bizalmat az edző, Szabó Géza, ha Tatár Gyuri sérült volt, vagy éppen Görgei Jani szorult ki valamilyen oknál fogva. Ugye az 1978/79-es bajnokságban szerezte a Diósgyőr a máig egyetlen bajnoki érmét, a bronzot, örülök, hogy megadatott nekem az a szerencse, hogy tíz mérkőzésen pályára léphettem. Egy gólt szereztem is, fejeltem a Dunaújváros ellen, aminek az érdekessége az, hogy fejesek nekem nem igazán mentek. Még meg van az érem, és a váza is, amit kaptam, kaptunk. Tette mindenki a dolgát, én is, hiszen mindannyian szerettük a futballt, ,,csak" nyerni akartunk. A nemzetközi találkozó nem adatott meg nekem, már hogy be is menjek, 1979 őszén, a német Kaiserslautern elleni miskolci 0-2-es, és a kinti 1-6-os meccsen egyaránt a kispadon ültem. Hihetetlen milyen erős volt az akkori Lautern, tele német és svéd válogatottakkal. A következő szezonban még egy mérkőzésem volt a DVTK-ban, 1979. decemberében, a Rába ETO ellen Győrben. 1980 nyarán elkerültem Szombathelyre, az NB I/B-s Haladáshoz, ahová az akkori edzőjük, Palicskó Tibor hívott, aki szintén sárospataki volt. Jól kezdtem, hiszen a Sabarianak két gólt is lőttem, de aztán kezdtük egyre rosszabbul érezni magunkat családilag. A csapat megnyerte a bajnokságot, feljutott végül az NB I-be, de 1981 tavaszán én már a Borsod Volánban voltam. A klub NB II-es volt, előző ősszel kevés pontot gyűjtöttek, nem sokon múlt, hogy aztán nem sikerült kivívni a bennmaradást. Azon a nyáron Szentmarjay Tibi bácsi Egerbe hívott, ott egy szezont húztam le. Az utam ezt követően Edelénybe vezetett, ahol később befejeztem az aktív játékot, ott kezdtem el edzősködni. Ahhoz képest, hogy 16-17 évesen lettem leigazolva egy kis vidéki klubnál, nagy dolog, hogy eljutottam az NB I-ig. Az akkori diósgyőri futballisták ,,istenek voltak" az én szememben, hiányérzetet nem érzek a játékos pályafutásomat tekintve.

Érezzék jól magukat

Az elmúlt közel négy évtizedben Koleszár György dolgozott gyakorlatilag minden vármegyei nagyobb klubnál. Hogy mik voltak az elképzelései?  Erre is választ adott.

– Mindenhol határozott gondolataim voltak, hogy milyen futballt szeretnék, szeretnénk csinálni – nyilatkozta. – A labdarúgás ugyebár csapatjáték, annak gördülékenynek, szervezettnek kell lennie. Fontos a stabil védekezés, hogy a csapat focizzon, jó ritmusban, és minél hamarabb jusson el az ellenfél kapuja elé. No és lőjön gólt, gólokat. Amihez, az adott kluboknál kellettek ,,megfelelő" alanyok. Az évek alatt nyilván sokat tanultam az edzőimtől, Szabó Gézától, Palicskó Tibortól, Balázs Andrástól, Szentmarjay Tibortól. Játékosként vezettem egy füzetben a gyakorlatokat, regisztráltam azokat, amelyekből pozitív kicsengést fedeztem fel. Mert készültem az edzői pályára. Kazincbarcikán többször munkálkodtam, olyan ,,gyerekek" voltak a kezeim alatt, mint Elek Ákos, Zabos Attila, Pollák Zoltán, Dávid Zoltán, vagy éppen Szögedi Szilárd, ott gyakorlatilag minden alkalommal jó csapataim voltak. Szerettem a KBSC-nél lenni, párhuzamosan dolgoztunk együtt Kádár Zsolttal, a Sajóvölgye Focisuli jelenlegi operatív igazgatójával, aki Barcikán is rengeteg segítséget nyújtott, és nyújt a Sajóvölgyénél a mai napig. Kiválóan éreztem magam Mezőkövesden, abban a két évadban, amikor ott kaptam lehetőséget, de jó szívvel emlékszem vissza a Tiszaújvárosban töltött évekre is, a Borosi teremlabdarúgó-torna győzelemre, a Magyar Kupa találkozókra. Büszke vagyok arra, hogy 2003-ban a magyar amatőr válogatott edzőjeként bronzérmes lettem a csapattal a németországi nyolcas döntőben. Itt, most, a Sajóvölgyénél az általános szakmai felügyeletet végzem, heti programokat készítek, mérkőzéseket nézek, esetleg elemzek, ,,visszacsatolok" az adott edző irányába. A Sajóvölgye országos szinten egy különleges hely, buszokkal hozzuk-visszük a focizni vágyó srácokat, képezzük őket, a továbblépés esélyét figyelembe véve. Amikor úgy ,,esik", elmondom nekik, nekem nem voltak ilyen lehetőségeim, Bozsik torna nélkül is eljutottam oda, ahová eljutottam. Az elsődleges, hogy gyerekeket adjunk a DVTK Akadémiára, minél többet, segítsük a magyar labdarúgást. Egy edzőnek, legyen az bármilyen sportág, támogatnia kell a gyerekek előmenetelét, mindenfajta téren. Hogy érezzék jól magukat, amikor ide jönnek, és az edzés, mérkőzés után így is induljanak haza. Egyébként köszönöm azoknak, akik gondoltak rám a születésnapomon, jól vagyok, hogy még dolgozhatok, addig csinálom, amíg igényt tartanak a munkámra.

 

Névjegy

Koleszár György

Született: 1955. január 1., Végardó

Poszt: irányító középpályás

Láb: jobb

Családi állapot: nős (2 fiú gyermek)

Képzettségei: segédedző (középfokú), szakedző, UEFA-képzés (B, A, Elite Youth A).


 

Játékos pályafutás

1971-1973: Sárospataki TC

1973-1975: Videoton SC (ifjúsági III, tartalék)

1975: Diósgyőri VTK

1975-1977: Honvéd Szondi SE (katonai szolgálat)

1977-1978: Edelényi Bányász (kölcsönben)

1978-1980: DVTK

1980 ősz: Haladás

1981 tavasz: Borsod Volán

1981 nyár-1982 nyár: Eger

1982 nyár-1984: Edelényi Bányász


 

Edzői pályafutás

1985-1991: Edelényi Bányász

1993-1995: Diósgyőri FC U19

1996-1997: Kazincbarcikai SC U19 

1997-1998 március: Kazincbarcikai SC 

1998-1999: Tolcsva SE 

1999-2000: Edelényi FC 

2002-2003: Kazincbarcikai SC

2002-2016: Bozsik-program (instruktor), edzőképzés (MLSZ UEFA D, B)

2004-2006: Mezőkövesd SE 

2006-2007: Kazincbarcikai SC 

2008-2009: Kazincbarcikai SC 

2009-2014: FC Tiszaújváros 

2014 augusztus-2014 szeptember: Kazincbarcikai SC

2016-2017: Kazincbarcikai SC szakmai igazgató

2018. április-2018. szeptember: Kazincbarcikai SC

2018. október-: Sajóvölgye Focisuli (edző, szakmai igazgató)

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában