boon.hu video

2024.09.14. 14:49

Nagy titokkal foglalkozik

A volt elnök amin csak tudja, követi a Budapesten zajló sakkolimpia eseményeit.

Hideg Imrének a sakk a hobbija, a kézilabdának pedig a megszállottja

Fotó: MW

„Olyan családban nőttem fel, amelyben mindenki sakkozott, többen ráadásul kiválóan értettek ehhez a csodálatos játékhoz, az öcsém például mesterjelölt volt – kezdte Hideg Imre, az egykori Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatalának hajdani főosztályvezetője. – Nyugdíjasként már van lehetőségem arra, hogy ha szabad ezt mondanom, teljes mértékben átadjam magam az ötkarikás viadalnak. Amin csak tudom, nézem és figyelem az eseményeket. Gondolok az internet adta lehetőségre, az élő közvetítésre, az újságok és portáljaik beszámolóira, a televíziós és a rádiós tudósításokra. Nekem például nagyon tetszik a nemzetközi szövetség azon döntése, mely szerint külön kategóriát állítottak fel a huszonöt év alattiaknak, ennek szellemében ülhet asztalhoz a harmadik magyar férfi csapatban a miskolci Vanczák Tamás is. Az pedig, hogy a magyar főváros ad otthont az eseménynek, óriási sportdiplomáciai bravúr, csak gratulálni tudok azoknak, akik elhozták nekünk.”

Fogós kérdésen filozofál  

Hideg Imre nem csupán az érdeklődik a sakk iránt, tett is érte: négy esztendeig elnökként irányította a ma már vármegyei névre hallgató helyi szakszövetséget, ebbéli minőségében e sorok írójának – aki az elnökségének tagjaként munkálkodott – a főnöke volt.

 Nagyon sok időt fordítottam arra, hogy megfejtsem az engem nagyon foglalkoztató titkot. Éspedig azt, hogy a sakkban előnyt jelent-e a hazai pálya? Egyáltalán létezik-e ilyen, hiszen a hatvannégy kockás világ távol áll a labdajátékoktól, a futballtól. Amíg egy focicsapatot mondjuk nyolcvanezer ember bíztat, addig a sakkban ismeretlen fogalom a drukkolás, a bekiabálás, a bíztatás, az éneklés, a hangos kommentálás. A fekete és fehér figurákkal operáló játékosok sajátja a csend, fejben persze dúl a háború, de hang nélkül dolgoznak a fogaskerekek. Magam az igen felé hajlok, szerintem fontos, hogy a lelátókon magyarok ülnek, vannak azonban, akik más véleményen vannak. A sakk mellett azért imádom még a kézilabdát is, mert ebben a műfajban kedvemre kiüvölthetem magam. 

További videók itt!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában