2024.09.09. 16:47
Bejött a papírforma: Csertői Aurél az új edző
Azt a feladatot kapta, hogy szilárdítsa meg a dél-borsodi futballcsapat helyét a második vonalban.
A képen balról: Tököli Attila, Hagyacki József, a Mezőkövesd Zsóry FC Kft. ügyvezető igazgatója és Csertői Aurél Fotó: Csendes Szonja
A Mezőkövesd Zsóry FC honlapja tegnap délután adta hírül, hogy az ötvennyolc éves szakember játékosként Abdán kezdett el futballozni, majd a győri Rába ETO csapatához igazolt. A felnőttek között 1989-ben mutatkozott be az első osztályban a Haladás csapatában, majd öt évig a Győri ETO együttesében játszott. Ezt követően megfordult az MTK, a Kispest Honvéd és a Pápai ELC gárdájában, utóbbi csapatban, utolsó aktív évében már játékosedzőként tevékenykedett. Csertői Aurél tizenegy mérkőzésen szerepelt a magyar válogatottban.
Két esztendőre szól
Az országszerte ismert szakember immáron több, mint húsz esztendős edzői múlttal rendelkezik. Legnagyobb sikereként a FC Fehérvárral a harmadik helyen végzett az NB I-es bajnokságban, valamint aranyérmes lett a Magyar Kupában a 2005/2006-os idényben. Ezt követően is szép eredményeket ért el, ugyanis a Szombathelyi Haladással szintén élvonalbeli bajnoki bronzérmet szerzett a 2008/2009-es pontvqadászaton. Pakson öt évig dolgozott, irányításával a csapat két alkalommal is az előkelő ötödik pozíciót szerezte meg. A Paks FC szakmai irányítójaként rangos elismerést kapott, hiszen a 2017/18-as idényben az Év legjobb élvonalbeli edzőjének választották meg az MLSZ Rangadó díjátadóján. Gyirmóton négy évig volt vezetőedző 2019-től, irányításával a csapat 2021-ben feljutott az NB I-be. A tréner 2023 novemberétől tíz hónapig a Budapest Honvéd vezetőedzője volt. Az MZSFC-nél a
korábbi magyar válogatott Tököli Attila asszisztensedzőként segíti a munkáját. A most kinevezett mezőkövesdi vezetőedző korábban 2015 és 2018 között már együtt dolgozott Tököli Attilával. Csertői Aurél portréjához tartozik, hogy edzői pályafutása során 374 élvonalbeli és 147 másodosztályú bajnoki mérkőzésen irányította csapatait.
Bár a klub hivatalos közleménye nem tartalmazza szerződtetésének idejét, de a Mezőkövesd Zsóry Sportegyesület Facebook-oldala azt írta, hogy két éves megállapodást kötöttek a trénerrel és ezt Bódi Krisztián sajtófőnök is megerősítette.
Labdarúgás: olvasóink eltalálták
A múlt héten, Tóth Mihály vezetőedző menesztését követően megszavaztattuk a boon.hu olvasóit: arra kértünk választ, hogy szerintük ki veszi át az NB II-es gárda szakmai munkájának irányítását. A sorrend így festett: 1. Csertői Aurél 81, 2. Feczkó Tamás 62, 3. Pintér Attila 36, 4. Elek Norbert 33, 5. Gera Zoltán 30, 6. Tóth László 29, 7. Bódog Tamás 26, 8. Szrdjan Blagojevics 23, 9. Dajka László 16.