2024.09.09. 13:35
A sakk, a süllő és az úszás
Fél tucat világ- és olimpiai bajnok kiválóság fordult meg Miskolcon.
Viswanathan Anand indiai sakkvilágbajnok és a lapunk munkatársa a miskolci városháza dísztermében
Forrás: ÉM-ARCHÍVUM
„Korábban el sem tudtuk képzelni azt, hogy egy sportág teljes krémjét szűkebb pátriánkba lehet csábítani” – emlékezett vissza a sakkprogramokra Káli Sándor, Miskolc egykori polgármestere, majd így folytatta: „Tengernyi sztorim van, ezek közül elmesélek néhányat. Azzal kezdem, hogy gyakran vacsoráztam Lékó Péter nemzetközi nagymesterrel, aki imádta a süllőt, ezen felbátorodva azt javasoltam Deutsch Miklós tulajdonosnak, hogy a Calypso kisvendéglő étlapjára kerüljön fel ez a fogás: Süllő, Lékó Péter-módra.”
Anand felesége dicsekedett
„Aztán az egyik torna előtt Peti hozzám fordult és azt kérdezte tőlem, hogy szerintem mennyi idő alatt lehet elsajátítani az úszás és a különböző úszásnemek fortélyait? – folytatta a vármegye székhelyének hajdani első embere. – Azt válaszoltam, hogy ezt ugyan nem tudom megmondani, de összehozom Hölcz Péter szövetségi elnökkel és edzővel. Így történt és most eldicsekedhetek azzal, hogy a magyar világnagyság felesége, az örmény származású Szofi Petroszjan a közreműködésemmel és Miskolcon tanult meg úszni. A dortmundi-bonni történetem se kutya: az ott folyó Anand – Kramnyik párosmérkőzésen hozzám fordult egy indiai kinézetű hölgy, aki megtudta, hogy miskolci vagyok. Eldicsekedett nekem, hogy hamarosan a városunkba érkezik a sakkozó férjével és ennek nagyon örül, ugyanis sok jót és szépet hallott a településről a korábban itt járt játékosoktól. Amikor azt válaszoltam neki, hogy a város polgármestereként óriási szeretettel és megkülönböztetett tisztelettel várjuk őket, úgy meglepődött, hogy majdnem kiesett az ablakon. Arról is van emlékem, hogy miként került a színházba a sakk: Lékó Péter német menedzsere körbejárta a várost és kitalálta, hogy neki, nekik a teátrum tetszene a legjobban. Halasi Imrével aztán gyorsan egyezségre jutottam, a színidirektor pedig még azt is elvállalta, hogy a kétezer éves játék történetét feldolgozó műsorokat rendez a megnyitó ünnepségekre. Végül arra is nagyon büszke vagyok, hogy a Lékó + ... tornákat az összes kontinensen százmilliók lájkolták az interneten.”
Sakk: Lékó Péter ellenfelei voltak
A magyar nemzetközi nagymester az angol Adams, az orosz Karpov és Kramnyik, az izraeli Gelfand, indiai Anand és a norvég Carlsen ellen ült asztalhoz és váltott velük nyolc rapidpartit. Adams elleni csatájának még a Kossuth mozi adott otthont, a további öt párviadalt pedig már a Miskolci Nemzeti Színházban rendezték és az internet segítségével az egész földkerekségen milliók élőben követték a partikat.
Jó tudni
A 45. nyílt és 30. női sakkolimpiát kedden 18 órakor nyitják meg a budapesti BOK-csarnokban. Sportdiplomáciai szempontból óriási fegyvertény, hogy a nagyszabású rendezvénynek Magyarország ad otthont, ennek következtében hazánk újra egy világversennyel kerül a világszintű érdeklődés középpontjába. Az ötkarikás viadalt szeptember 23-ig bárki ingyenesen tekintheti meg.