2024.09.09. 17:04
A korábbi vezetőedző nagyon büszke sok mindenre, de leginkább a 29 éve szerzett csapatbajnoki első helyezésre - fotók, videó
Szeptember 7-én Miskolcon, a Vasgyári Közösségi Házban ünnepelte 80. születésnapját Markovics László, aki korábban 21 évig dolgozott a Miskolci VSC judo szakosztályánál edzőként, és vezetőedzőként.
Markovics László cselgáncsedző köszöntése 80. születésnapja alkalmából
Fotó: Vajda János
– Óriási meglepetés volt számomra, abszolút nem tudtam róla semmit – mondta az egykori tréner. – Amikor az épület bejáratához értem, és léptem volna be, akkor láttam, hogy ott vannak dzsúdós fiúk, lányok, sok ember, és már kezdett derengeni, hogy mi várható. Csak a szép és a jó dolgokat mondták rólam, kaptam ajándékokat, edzőteremben készült videóüzeneteket, nem mellesleg egy fűzős bőr dossziét is, amibe mindenki beleírta a saját gondolatait. Ha ennek a fele igaz, amit rólam írtak, már jó, kénytelen vagyok elhinni. Szerettem a tanítványaimat, örültem, hogy velük dolgozhattam. Mindig kellemes, meghitt és hálás élmény azokkal találkozni, akiket edzettem, olyanokkal is, akiket nem, de ismertük egymást.
80. születésnapját ünnepelte Markovics László
Fotók: Vajda JánosElvitte a fiait edzésre
Markovics László 1944. szeptember 5.-én született Kókán, először a fővárosban, a TF-en találkozott a cselgánccsal, 1958-1959-ben. Ezt követően röplabdázott, kézilabdázott, 1962-ben került a miskolci bányaipari technikumba.
– Ekkor már öreg voltam ahhoz, hogy versenyzőként tatamira álljak, hogy ,,üssenek-verjenek" azok, akik már komolyan űzik 6-8-10 éve – folytatta a 3 danos mester. – Maradt a kézilabda, a röplabda, illetve színész szerettem volna lenni, de 1966-ban nem vettek fel a főiskolára. A judo 1978-ban jött be ismét az életembe, amikor a 9 éves iker fiaimat elvittem az MVSC-be, Fábián Jánoshoz. Ott ragadtam. 1983-ban megalapítottam női judót, 1984 februárjában mentünk az első versenyre. 2000-ban, január első napjaiban elbúcsúztattak, átvette a gyerekeket Braskó Péter. Áprilisban aztán visszahívtak segíteni, azt az évet megcsináltam, megcsináltuk a versenyzőkkel. Vezetőedzőként a legszebb siker az volt, amikor 1995-ben az MVSC férfi csapata megnyerte a csapatbajnokságot. A névsor ez volt: Kunyik Zsolt (60 kg), Vida András (65 kg), Illyés Miklós (71 kg), Bodnár József (78 kg), Heidrich Balázs (78 kg), Pusztai István (86 kg), Kovács Antal (95 kg), Csoma Gábor (+95 kg). 1992 sem volt rossz év, a barcelonai olimpián indult az egri, de nálunk dzsúdózó Király Anita. Ekkor indítottuk be Miskolcon a küzdősport szakboltunkat, azóta ezt vezetem.
Videós tartalmaink továbbra is megtalálhatóak a YouTube csatornánkon.
boon.hu video
- Elfeledett titkos bunker az Avason – videó!
- Miskolci közgyűlés: ők az új nevek a megalakuló városvezetésben
- Rendőrkutya kiképzés: bemutatót tartottak a Népkertben (fotókkal, videóval)
- Jövő héten startol az I Love Smoky kiállítás és BBQ verseny Szerencsen
- Juhász Marci: így ünnepelte a zene világnapját