2024.08.16. 10:58
Helyzeteik értékesítésére koncentrálnak
Labdarúgás, NB II: Békéscsaba 1912 Előre – Mezőkövesd Zsóry FC (Békéscsaba, vasárnap, 19.00)
Tóth Mihály, az MZSFC vezetőedzője: – Továbbra is az a célunk, hogy hétről hétre javuljunk. Eddig három forduló telt el, negyedszerre pedig igazi nagy feladat vár ránk, a mindenkire veszélyes Békéscsaba vendégei leszünk. Igyekeztünk a lehető legjobban felkészülni a remek rajtott vett hazaiakból, akik öt formációban küzdenek, játékrendszerük hasonló, mint tavaly volt. Mivel otthon szerepelnek, ezért ők az esélyesebbek, de a másodosztályban valamennyi mérkőzés más, bárki nyerhet bárki ellen, az eddigiekből nem lehet kiindulni. Mi a héten azt a taktikát gyakoroltuk, amelyet a Viharsarokban meg akarunk valósítani. Tréningjeinken a védőmunka mellett természetesen sulykoltuk a helyzetek kihasználását, már csak azért is, mert eddig csak egy gólra voltunk képesek. A korábbi találkozóinkon több lehetőséget dolgoztunk ki, innentől kezdve ezek értékesítésére kell jobban koncentrálnunk. Nagyon komolyan vesszük ezt az összecsapásunkat, ennek jegyében már szombaton útra kelünk Békéscsabára, ahonnan eredményesen szeretnénk hazatérni.
A kövesdieknél Szalai J. és Jacsó sérült, ők nem játszhatnak.
A várható kezdőcsapat: Winter – Kojnok (Kállai K.), Takács B., Bora, Zachán (Vajda S.) – Zvekanov, Posztobányi (Harsányi), Varjas, Krausz R. (Cseri) – Bartusz, Bányai.