2024.08.06. 12:54
DVTK – FTC: elmaradt a nagy roham
A pénztáraknál nem volt hosszú sorakozás, a neten viszont élénk volt a jegyértékesítés forgalma.
Nem volt nagy sorakozás a jegyekért kedden délben a DVTK stadionnál
Fotó: Észak-Magyarország
A labdarúgó NB I 3. fordulójában, ezen a héten szombaton 16.00-tól rendezik meg a Diósgyőri VTK – Ferencvárosi TC mérkőzést. A bajnoki pontos kezdési időpontja csak a múlt héten pénteken derült ki, ezt követően kezdte meg belépők árusítását a rendező klub, úgy, hogy a szokásoknak megfelelően a jegyárusítás első szakaszában csak a bérletesek vásárolhattak bilétákat.
A jelek szerint ebből sem sok fogyhatott, ugyanis kedden délben, amikor elkezdődött a belépők értékesítésének második szakasza, amelynek során már bárki szabadon vásárolhatott bilétákat, csak valamivel több, mint háromezer helyre nem lehetett belépőt venni, a picivel kevesebb, mint 3000 bérletes csak pár száz jegyet vásárolt meg kedden délig.
A roham a DVTK stadion jegypénztárainál ezúttal elmaradt, rövid sorakozás után lehetett belépőt vásárolni, az internetes jegyértékesítő felületen nagyobb volt a forgalom, de a technikai telt ház, ami összejött tavaly októberben, a két csapat meccsén (DVTK – FTC 1-2), amikor az összes eladható jegy gazdára talált, és ennek köszönhetően 12 178 fő volt jelen a stadionban, egyelőre távolinak tűnik.
Ám a keddi jegyeladási start a neten pörgést hozott, és ez alapján biztos, hogy többen lesznek majd a stadionban, mint a két csapat legutóbbi diósgyőri összecsapásán, ugyanis az idén május 11-én megrendezett bajnokit (DVTK – FTC 2-0) mindössze 6634 fő látta a helyszínen. Igaz, erre a találkozóra az Újpest FC – DVTK (7-0) mérkőzés után egy héttel került sor, és a szégyenteljes eredmény miatt sok piros-fehér drukker távol maradt a 2023/24-es évad utolsó hazai mérkőzésétől.