Helyi sport

2024.06.16. 15:00

DVTK-évforduló: Edzői pályafutásának legszebb időszaka volt

Szabó Géza hét és fél évet töltött el a diósgyőri kispadon, 214 NB I-es meccsn irányította a DVTK-t.

A bronzérmes diósgyőri labdarúgócsapat vezetőedzője Szabó Géza volt. Az 1979-ben az Év edzőjének választott szakember Salgótarjánban él, néhány nap múlva, június 28-án lesz a 89. születésnapja, s két kisunokája (Gábor és Zita) várja, hogy felköszönthesse a nagypapát. Természetesen jó szívvel emlékszik vissza a DVTK-nál eltöltött hét és fél évre, kiváltképp a sikeres idényekre, így a bronzérmes szezonra is.

Folyamatosan fejlődött

– Negyvenöt évvel ezelőtt végeztünk a harmadik helyen, mit is mondjak? Rohan az idő. Megöregedtünk… – kezdte Szabó Géza. – Edzői pályafutásom legszebb időszaka volt, amikor a DVTK-t irányítottam. Vidéki csapatként akkoriban óriási dolog volt bronzérmet nyerni a bajnokságban, ehhez nagy múltú fővárosi csapatokat is magunk mögé kellett utasítani. Több éven át tartó kemény munka eredménye volt a dobogós helyezés, és a siker egyik titka, hogy a játékosok partnerek voltak, s becsületesen elvégezték a sokszor embert próbáló edzésmunkát. Az NB I B-ből indulva folyamatosan fejlődött, lépett előre a csapat. 1977-ben megnyertük a Magyar Népköztársasági Kupát, indulhattunk a KEK-ben, két évvel később a bajnokságban szerepeltünk kiemelkedően és az UEFA-kupában játszhattunk, majd 1980-ban ismét kupagyőztesek lettünk. Szép sikerek voltak ezek, a bronzéremre és a kupagyőzelmekre is büszke vagyok, no meg arra, hogy abban az időszakban a DVTK labdarúgói közül öten szerepeltek az A-válogatottban, s az olimpiai válogatott is ránk épült, kilencen léptek pályára az olimpiai csapat diósgyőri selejtezőin. Remek játékosok futballoztak a kezem alatt, csak azt sajnálom, hogy sokan már nincsenek közöttünk, legutóbb éppen Tatár Gyuri hunyt el… MI


A tények
Szabó Géza
 

Születési idő: 1935.06.28
Születési hely: Abasár
Pályafutás labdarúgóként
1950 Abasár
Szécsény
Salgótarjáni Petőfi
Salgótarjáni Kohász
Salgótarjáni BTC (NB I.)
1963 Salgótarjáni BTC (NB I/B)
Pályafutás edzőként
edző, Salgótarjáni Sportiskola
1970: erőnléti edző, Salgótarjáni BTC (NB I.)
1970/1971: erőnléti edző, Salgótarjáni BTC (NB I.)
1971/1972: erőnléti edző, Salgótarjáni BTC (NB I.)
1972/1973: erőnléti edző, Salgótarjáni BTC (NB I.)
1973/1974: másodedző, Diósgyőri VTK (NB I/B.)
1974/1975: vezetőedző, Diósgyőri VTK (NB I.)
1975/1976: vezetőedző, Diósgyőri VTK (NB I.)
1976/1977: vezetőedző, Diósgyőri VTK (NB I.)
1977/1978: vezetőedző, Diósgyőri VTK (NB I.)
1978/1979: vezetőedző, Diósgyőri VTK (NB I.)
1979/1980: vezetőedző, Diósgyőri VTK (NB I.)
1980/1981 ősz: vezetőedző, Diósgyőri VTK (NB I.)
1981/1982: vezetőedző, Salgótarjáni TC (NB II.)
1982/1983: vezetőedző, Ózdi Kohász (NB II.)
1983/1984: vezetőedző, Borsodi Bányász Sajószentpéter (NB III.)
1984/1985: vezetőedző, Recski Ércbányász (NB III.)
1985/1986: vezetőedző, Recski Ércbányász (NB III.)
1986/1987: vezetőedző, Recski Ércbányász (NB III.)
1987/1989: vezetőedző, Recski Ércbányász (NB III.)
1988-: testnevelő tanár, Madách Imre Gimnázium, Salgótarján
1988/1989 tavasz: vezetőedző, Salgótarjáni BTC (NB III.)
1989/1990: vezetőedző, Salgótarjáni BTC (NB III.)

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában