2023.09.18. 14:22
A „magából bohócot csinált, a meccsből meg cirkuszt” mondás utóélete
Az elmúlt hétvége leghumorosabb nyilatkozatát Tiszakeszi labdarúgóklub elnöke adta.
A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei II. osztályú labdarúgó bajnokság Közép csoportjának 6. fordulója keretében rendezték a Bükkszentkereszt – Tiszakeszi találkozót, amelyen a hazaiak 3–1-es sikert arattak. A lefújás után Borza Gyula, a vendégek első embere fogalmazta meg véleményét a látottakról. Szavai – ahogyan mondani szoktuk – még a hajdani Hofi-kabaréban is megállta volna a helyét:
A játékvezető az utolsó negyedórában magából bohócot, a mérkőzésből pedig cirkuszt csinált.
Saját portáján seper
Az összecsapást Éliás Attila vezette, asszisztensként pedig Barnák Ádám Zoltán és Papp Róbert segítette a munkáját. Működésükről, az elnök mondatának „fényében”, megkérdeztük dr. Varga Zsolt egykori FIFA-jelvényes asszisztenst, az MLSZ vármegyei játékvezetőinek elöljáróját, aki így fogalmazott: „Természetesen minden nyilatkozatot elolvasok az Észak-Magyarországban és a boon.hu portálján is. Mivel kedvelem a szarkazmust, vagyis a csípős stílust, először jót nevettem az elnök úr szavain, aztán – mivel a síposok táborában én vagyok a porondmester – elindítottam a magam vizsgálatát. Először persze eszembe jutott, hogy ha a Tiszakeszi gárdájában több labdazsonglőr szerepelt volna, akkor bizonyára nem kapnak ki és ebben az esetben nem találják meg a játékvezetőket, de nekem nem az a dolgom, hogy az egyesületekkel foglalkozzak, nekem a saját portámon kell sepernem. Ennek szellemében igyekszem kideríteni, hogy az elnök úr gúnyos, szinte már-már ellenséges és bántó megnyilvánulása mögött van-e valós tartalom. Magától értetődően beszélek a trió tagjaival, továbbá a szövetség részéről kiküldött ellenőrrel. Utóbbi ugyan nem játékvezetői szakember, de ettől függetlenül tökéletesen meg tudja ítélni, hogy a súlyos állítása köszönő viszonyban van-e a történtekkel. Amennyiben arra az eredményre jutok, hogy nem kell tennem semmit, akkor pontot teszek az ügy végére, ellenkező esetben viszont természetesen nem mentem fel a tagjainkat és – hangsúlyozom: szükség esetén – megkapják az ilyenkor szokásos büntetésüket.”
Labdarúgás: túlsúlyban
A vármegyei I. és II. osztályú labdarúgó bajnokságok hétvégi találkozóit követő nyilatkozatokban az edzők, csapatvezetők, elnökök és kapitányok tizenháromszor méltatták a játékvezetők tevékenységét, dicsérték a hármasok munkáját, míg elmarasztaló véleményt mindössze négy meccs után fogalmaztak meg.
Megyei foci hírek a boon.hu oldalán itt!