Labdarúgás

2023.06.01. 07:47

Megtollasodott a Bükkzsérc és a Vatta

Két találkozót sem játszottak le a vármegyei kettes bajnokság Közép csoportjában

A Kisgyőr nem utazott el Bükkzsércre, a Cserépfalu pedig a Vattára kisorsolt mérkőzésének fordított hátat. A pontvadászatok vége felé tudósítóink gyakran számolnak be lemondott összecsapásokról, de gyakoriak a létszámhiányos kilencven percek, arról nem is beszélve, hogy az Észak csoport mezőnyének Borsodnádasd, a Keletének pedig a Korláti Vikingek és a Tiszalúc jóval idő előtt búcsút intett.

Nem félnek a jövőtől
– Versenybizottságunk megtárgyalta az eseteket és a szokásoknak megfelelő határozatokat hozta – közölte szerkesztőségünkkel Andó József, a testület titkára. 
Ennek szellemében az el sem kezdődött kilencven percek három-három pontját egyaránt 3–0-ás gólkülönbséggel a vétlen Bükkzsérc és Vatta kapta.
Először a kisgyőrieknél érdeklődtünk arról, hogy miért mondták le bajnoki meccsüket és mi lesz a gárda jövőbeli sorsa, mire Prodán Márton edzőtől ezt a választ kaptuk: 
– Több okot is megnevezhetek, a legfontosabb persze az, hogy sokan dolgoztak, ezért nem tudtunk elutazni. A faluban viszont mindenki ragaszkodik az együtteshez: beszéltem a polgármesterünkkel, aki támogatásáról biztosította a klubot, így nem félek a jövőtől. Ugyan sereghajtók vagyunk, de szeretnénk a megyei második vonalban folytatni, nevezésünket is erre az osztályra adjuk be. Általában mindig akad olyan klub, amelyik nem vállalja a szereplést, vagy visszalép, így bizakodunk abban, hogy a Közép csoport tagja maradhatunk. Ifjúsági alakulatunk nincs, a fiatalokkal és az idősebbekkel együtt úgy harmincan vagyunk, ezért biztos vagyok benne, hogy túljutunk a nehézségeinken. 
Megkérdeztük Bálint Attilát, a Cserépfalu edzőjét is. 
– Rengeteg sérültünk volt, már az elmúlt hetekben toldozgattuk és foldozgattuk a gárdát, aztán családi elfoglaltságok is közbejöttek – sorolta a tréner, majd hozzátette: – Szerettünk volna halasztani, de ebbe a vattaiak nem mentek bele, ezért mondtuk le a meccset. Mivel mindenestül tizenhatan vagyunk, az esetleges gondjainkat rendre nagyon nehéz orvosolni. A jövőben valószínűleg nem lesznek ilyen problémáink, a hétvégén például Bogácsot látjuk vendégül és meg akarjuk nyerni a szomszédvárak rangadóját. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában