Diákolimpia

2023.06.06. 07:54

Több ezer diákot mozgattak

Budapesti lányok és mezőszilasi fiúk nyerték a legidősebb általános iskolások kézilabda diákolimpiáját.

Nyolc lány- és nyolc fiúcsapat kézilabda versenye zajlott a hétvégén Szegeden, ahol a korábbi évekhez képest szinte teljesen új dobogósokat avattak. A tavalyi nevezési számokhoz képest tovább emelkedett a versenyben részt vevő iskolák száma, összesen 361 csapat indult a körzeti versenyeken, tehát ebben a korosztályban a kézilabda több mint 4300 diákot mozgatott meg. A vármegyék közül Pest és Bács-Kiskun volt a legaktívabb, az országos döntőbe pedig 8-8 csapat jutott be az országos elődöntőkből, így Szegeden 224 versenyző játszott az érmekért. A mérkőzések, amelyeket a Magyar Diáksport Szövetség megbízásából a Csongrád Megyei Diáksport Egyesület rendezett, a Városi Sportcsarnokban, illetve a Városi Stadion munkacsarnokában zajlottak két napon át. A megnyitón részt vett Ménesi Imre, Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése, Foglalkoztatási, Szociális és Sportbizottság elnöke, és Együd-Máthé Vivien, a Magyar Diáksport Szövetség, Területi Koordinációs és Szolgáltatási osztályvezetője.

A IV. korcsoportos kézilabda diákolimpia hétvégi országos döntőjében az alábbi dobogós helyezések születtek:

Fiúk: 

1. Mezőszilasi Németh László Általános Iskola, 

2. Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium, 

3. Apor Vilmos Római Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium és Kollégium, Győr

Különdíjasok

A legtechnikásabb játékos: Tamás Barnabás, Győr
A legjobb kapus: Ágoston Armand, Mezőszilas
Gólkirály: Trencsényi Zoltán, Nyíregyháza
A bajnokcsaptestnevelője: Zámbó Tibor, Mezőszilas

Lányok: 

1. Zuglói Hajós Alfréd Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest, 

2. Péter András Gimnázium és Kollégium, Szeghalom, 

3. Mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium és Kollégium

Különdíjasok

A legtechnikásabb játékos: Kovács Anna, Szeghalom
A legjobb kapus: Koczkás Viktória, Zugló
Gólkirálynő: Aszt Petra, Mosonmagyaróvár
A bajnokcsapat testnevelője: Szocsák Gábor, Zugló

A diákolimpiákról 

A diákolimpia a diáksport egyetlen országos tanulmányi és tehetséggondozó versenye Magyarországon, amely idén 12 MDSZ által rendezett, és további 40 olyan versenyt foglal magába, melyet országos sportági szakszövetségek és sportági szövetségek bonyolítanak le. A versenysorozat keretében a több mint 300 000 ezer nevező közül 15 ezren jutnak el az országos döntőkig. A diákolimpia fővédnöke Novák Katalin köztársasági elnök, a versenysorozatot az MDSZ a köznevelésért felelős miniszterrel közösen hirdeti meg. A Diákolimpia® országos döntőinek érmesei 10 felvételi többletponthoz jutnak a felsőoktatási felvételik során, ahol a felvételi időpontját megelőző 8 év erre jogosító eredményei érvényesíthetők. A Diákolimpia® alapszintű (körzeti) versenyei a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósulnak meg.

A Magyar Diáksport Szövetség

A Magyar Diáksport Szövetséget (MDSZ) 1987-ben alapították, és mára a legnagyobb magyarországi civil szervezetté vált a diáksport területén. A szervezet fő célja, hogy minél több gyermeket vonjon be sportprogramokba, és népszerűsítse az egészségfejlesztő testmozgást. Az MDSZ küldetése, hogy a testnevelés és a sport minden gyermek életének részévé váljon, egész életen át. A szervezet testmozgás- és sportprogramokon keresztül támogatja az önkéntesség, valamint a társadalmi befogadás szemléletének erősítését, fejlesztését Magyarországon. A Magyar Diáksport Szövetség állandó kapcsolatban áll szinte valamennyi magyarországi iskolával, és minden évben megrendezi a Diákolimpiát, amely az egyetlen országos tanulmányi verseny a diáksportban.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!